Pokorny Lia nevét ma már mindenki elsősorban a Beugró című improvizációs előadássorozattal azonosítja, természetességével, kedvességével és humorával egy csapásra sokak kedvence lett. A személyes találkozás alkalmával ráadásul arra is rá kellett jönnünk, Lia az életben is legalább ennyire nyitott, ragyogóan optimista személyiség, akinek életében a karrier mindig csak a második helyen állhat kisfia után. Huszonhárom évesen a Pinceszínházban tette meg első, bizonytalan, de ösztönös lépéseit a színészet felé, rövidesen a Bárkába került, majd az Új Színház tagja lett, mára pedig egymást érik az előadások és felkérések. A gazdagréti iskola meghívását mégsem tudta visszautasítani. Az óra stílszerűen rögtönzött szituációs játékokkal kezdődött. A kezdetben szégyellős diákok a vidám jelentek közben olyannyira feloldódtak, hogy a foglalkozás végére már magánéletéről faggatták a színésznőt, akit az utolsó pillanatokban lapunknak is sikerült néhány szóra elcsípnie. A tanulók az óra végén már a Csányi Sándorral kötött házasságod felbomlásáról kérdezősködtek. Nem feszélyezett a téma? Egyébként mennyire új neked a helyzet, hogy ennyi gyerekkel foglalkozol egyszerre? Arra gondolsz, hogy zavarba jöttem-e? Semmiképp. Azért is válaszoltam szívesen a kérdéseikre, mert ők már abban a korban vannak, amikor igenis megérthetik a felnőttek dolgait. Lehet, hogy még nem volt párkapcsolatuk, de éreztek már szerelmet, és csalódást. A kamaszkor nagyon sérülékeny időszak: ilyenkor a fiatalok mély benyomásokat szereznek, jóra és rosszra egyaránt nyitottak, ezért nagyon fontos, hogy merre terelgetjük őket. Egyébként azért sem izgultam olyan nagyon, mert már voltam hasonló helyzetben. Rendszeres résztvevője voltam nyári színházi táboroknak, ahol 60 fiatallal dolgoztam együtt, irodalmi műveket, egyéni ötleteket vittünk színpadra. Hatalmas élmény volt, ma is jó érzéssel gondolok ezekre az időkre. A színházi szerepeid mellett a nagyobb népszerűségre mégiscsak a televízión keresztül tettél szert. Megváltoztatott az ismertség? Mivel tömegközlekedem, a Beugró óta nagyon sokan megállítanak az utcán, buszon, hogy beszélgessenek velem egy kicsit. Sokan kérdezik, nem érzem-e terhesnek a rendszeres megszólításokat, mire én csak csodálkozom. Vidéken nőttem fel, ahol magától értetődő, hogy mindenki mindenkit ismer, megszólítjuk egymást az utcán, ismerkedünk, egyszóval folyamatosan kommunikálunk egymással. Ezen az ismertség sem változtatott semmit, és jól esik, ha kapok egy-két jó szót. A Beugró nagyon különbözik a klasszikus értelemben vett színháztól. Milyen képességeket kell mozgósítanod a felkészülésnél? Vannak az improvizálásnak szabályai? A kezdetekkor részt vettem egy próbafelvételen és rájöttem, hogy ez a dolog nekem nem megy: nagyon örülök, hogy felkértek, de lássuk be, hogy ez nem az én műfajom. Fél évvel később felhívott a producer, Kapitány Iván, hogy indul a műsor, számítanak rám. Úgy éreztem, ha a sors is ezt akarja, most már helyt kell állnom. Szóval nekem sem ment könnyen. Menet közben arra jöttem rá, hogy a rögtönzésre nem lehet felkészülni. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy teljesen ellazulsz, lecsendesíted a gondolataidat, hiszen nagy koncentrációra lesz szükséged. Az improvizálásnak azonban már komoly szabályai vannak. Ilyen szabály például, hogy azt mondd, ami rögtön eszedbe jut, ne fogalmazgasd előre a mondatokat. Vagy hogy mindig el kell fogadni, amit a másik mond: ha azt mondják neked, hogy az az ajtó zöld, te nem mondhatod rá, hogy az nem is ajtó, mert ha állandóan blokkolod a másikat, abból nem lesz jelenet. A műsor a fiatalok körében is arat. Mi a Beugró titka? Az emberek az előadásokon nagyon kíváncsiak, hogy mit hoz a következő pillanat - hiszen ezt még mi sem tudjuk előre. A váratlanság és véletlenszerűség mindenképpen izgalmassá teszi a játékot, de önmagában ez még kevés lenne. Gondolom, nem mondok újat azzal, hogy a színház - ami nekem nagyon fontos - a fiatalok számára elég poros műfaj. Összehasonlítva mondjuk a mozival, ahol percenként felrobban valami, biztosan a színház lenne a vesztes. A Beugróban ezzel szemben nincsenek effektek, nem történik más, mint hogy emberek állnak a színpadon minden eszköz nélkül, és csak figyelnek egymásra, csak játszanak. Mégis a műsornak hatalmas rajongótábora lett, a fiatalok imádják, és azok, akik megszerették, elkezdenek színházba járni. Számomra ez a legnagyobb eredmény. A lányok, fiúk ott várnak az Új Színház bejáratánál, és kérdezik, melyik darabot ajánlanám nekik, aztán sorban állnak a színházak pénztárainál, és bérletet vesznek(!), sőt, többször is megnéznek egy előadást. Azt hiszem, a Beugrón keresztül megértenek valamit a színház lényegéből. Rájönnek, hogy az valami mástól jó. Az ott és abban a pillanatban történt cselekménynek ugyanis van valami utánozhatatlan varázsa.
