Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Lakossági Fórum: Albertfalva

A fórumsorozat a hét végére Albertfalvára érkezett. A jelenlévők a körzet képviselőjétől, Görög Andrástól és Bács Márton alpolgármestertől kérdezhettek.

Az Albertfalvi Közösségi Házban tartott találkozón a polgármesteren kívül Görög András helyi önkormányzati képviselő és Bács Márton alpolgármester is részt vett, hogy válaszoljanak a környéken lakók kérdéseire.

 

Bács Márton elmondta, több olyan tennivaló van a listáján, aminek megoldása még várat magára. Ilyen az Andor utca forgalmának és útviszonyainak problémája, ami azonban egy pillanatra sem merült feledésbe.

 

Az alpolgármester arról tájékoztatott, mivel a terület fővárosi tulajdonban van, csak közvetett eszközökkel próbálhatják megoldani az ügyet, így folyamatosan küzdenek a Fővárosi Közgyűlés bizottságaiban, hogy bekerülhessen a terv a költségvetésbe.

 

A másik hasonló kérdés, amiben hamarosan megoldás születhet, a Tölgyes lakópark ügye. Itt a lakosság növekedését nem tudta követni a parkolóhelyek száma, ebben kell tehát lépéseket tennünk - tette hozzá az alpolgármester. 

 

ÚjbudaTV (2008. 11. 07.)