Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Környezettudatos Nap a Törökugratóban

Az Öko iskola diákjai a szelektív hulladékgyűjtésről, a köztisztaságról és a hulladékgazdálkodásról hallhattak előadást, majd kvíz játékokon és vetélkedőkön bizonyíthatták környezetvédelmi tudásukat.

Az Újbuda Prizma Nonprofit Kft., az FKF Zrt.-vel együttműködve Környezettudatos Napot szervezett a Törökugrató utcai Általános Iskola diákjai számára. A lelkes nebulók először hasznos előadásokat hallgattak, majd környezetvédelmi vetélkedőn vettek részt.

 

– Remélem, hogy ez egy jövőbe mutató program, hiszen azok, akik napi szinten foglalkoznak azzal, hogy kerületünk szép lehessen, most a jövő nemzedékének világába is valamilyen útmutatással tudnak élni. Egy közös szemléletformálás útján talán elérjük azt, hogy valóban mindenki környezettudatosan éljen, ne szemeteljen, óvja a természetet, hiszen ha figyelünk a minket körülvevő környezetre, akkor a mindennapjaink is sokkal szebbek lesznek – nyilatkozta az Újbuda Televíziónak Lőrincz Gergely, az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 

A játékos vetélkedőn a gyerekek szemléletformáló munkafüzetek, feladatlapok és tájékoztató kiadványok segítségével bővíthették ismereteiket. A szervezők kisebb ajándékokkal is készültek, így senki sem tért haza üres kézzel. A kvíz játékokra leggyorsabban válaszolóknak Hoffmann Tamás polgármester adott át értékes nyereményeket.

 

Sz. T. (2012. 11. 21.)

 

További érdekességek: veledepul.ujbuda.hu