Most is emlékszem, ahogy a Bartók suliból egyenesen a Gárdonyi téren lévő kis bazárba rohantunk a barátnőmmel, hogy BROS-matricát és Michael Jackson-kitűzőt vehessünk, a maradék pénzből pedig a közeli fagyizóban együnk egy kis fagyit a bátyámmal - ami jóllehet jeges és ízetlen volt, ma mégis édes, finom zamatot érzek a számban, ahogy erre gondolok.
Soha nem felejtem el a nyárfa hófehér szálló termését, ahogy ellepte az udvart, a kedves Panni nénit a lenti közértből, vagy azt, ahogy barátnőmmel a ház folyosójáról lestük "Depest", a suli ügyeletes szívtipróját, és persze oltári viccesnek találtuk az egészet.
A Bartóknak a zsúfoltsága ellenére is egyfajta tiszta bája volt, és ezt máig őrzi. - Így van ez a 15. számú házzal is - meséli Sükösd Gábor, a "B" és "D" lépcsőház közös képviselője, aki büszkén kísér ki társalgásunk helyszínére, a Gellért-hegy csodás zöldjére néző teraszra, ahol legfeljebb a madárcsicsergés zavarhatná meg beszélgetésünket. A közös képviselő igazi őslakos, hiszen nagypapája, a bohém bányamérnök 1926-ban költözött a házba, unokája pedig már ide született, és azóta is itt él. Mint mondja, becsüli-szereti ezt a patinás, különleges épületet. Gábor a családi anekdotákból úgy tudja, az ingatlan régen az egyház tulajdonát képezte, és paplakások voltak benne. A ház régi homlokzati rajzán is ez áll: Főiskolai Internátus Egyesület. A létesítmény később bérházként működött, majd szépen sorjában benépesedett a francia udvar.
A különleges megjelenésű épület százéves kora ellenére még ma is igen jó állapotban van, húsz éve újították fel teljesen. A "duplaház" nem hétköznapi látványt nyújt a Bartók Béla úton, ugyanis az egymással szemben lévő két-két lépcsőházat egy a főútra merőleges, úgynevezett francia udvar választja el egymástól. Mintha egy önálló kis utcácska volna. A két 60 méter hosszú épület csaknem teljesen egyezik: a szecessziós ház világos falait fehér stukkók, különleges bagoly- és oroszlánfejek díszítik, a vendéget pedig egy óriási, szépen kidolgozott, automatizált Heidekker stílusú százéves vaskapu fogadja. A Siegel Albin által tervezett épületben egy időben még Kosztolányi Dezső és Ottlik Géza is lakott.
Ma a 65 lakásban közel százan élnek, és - főleg az utcafronton - sok irodahelyiség is található. Az ötemeletes ingatlan 25 méter magas, a négy eredeti liftben régen még karfás tonettszék is szolgálta az utasok kényelmét, azonban negyven évvel ezelőtt a régi patinás felvonókat az összes lépcsőházban "szocreálra" cserélték. A lakóközösség vágya és terve az, hogy ezeket egy korszerű, stilisztikailag a múltat idéző formajegyeket viselő liftté alakítanák át - egyet már sikerült is felújítani.
A Bartók 15. egyik régi "gyöngyszeme" a százéves falba szerelt központi porszívó-csatlakozó, ami a modern porszívó elődje - annak idején a cselédek elektromos kapcsolóval jeleztek egymásnak, hogy ne használják egy időben a berendezést. A géphez egy 19 méter hosszú gégecsövet csatlakoztattak, és így a lakás bármely pontját ki lehetett takarítani. A közös képviselő, Gábor kis lurkóként ezen a központi porszívórendszeren keresztül ledugott egy vezetéket a szomszéd lakásba, és így barátjával "ingyen tudtak telefonálni."
Az épület "A" és "C" lépcsőházának közös képviselője, Szedlár György fiatal lakónak tartja magát, hiszen "csak" 40 éve él a Bartók 15.-ben. György eredetileg mérnök, a közösség választotta meg közös képviselőnek, amit örömmel ellát. Szereti a házat, számára minden életszakaszban ideális volt ez a környezet: korábban gyerekeket nevelni, most meg nyugodtan pihenni és kikapcsolódni. Mikor feleségével, Ibolyával ideköltöztek még egyetlenegy szobában laktak, ráadásul 3-as társbérletben másokkal. György nemcsak azért szeret itt lakni, mert szép tágas térben élhet közel a belvároshoz, vagy mert a ház lábánál kezdődik a Gellért-hegy, hanem az összetartó egymásra odafigyelő lakóközösség miatt is.
Már a régi időkben is az ikerépület végében egy igazi játszótéren virgonckodtak a fiatalok, a nagyobbak pedig tollasoztak, fociztak - az ügyesebbek tanították a kicsiket, és örökéletre szóló barátságok köttettek. Gábor is a téren rúgta a bőrt, amíg anyukája le nem kiabált az erkélyről, hogy: "Gábor vacsora!", és persze ő igazi csintalan gyerek módjára annyit válaszolt: "Jaj, még öt percet hadd maradjak, anyu!" Valódi gyerekparadicsom volt a Bartók 15. - a felhőtlen gyermekkor színhelye.
- Az itt lakók ma is összetartanak, az egésznek van valami vidéki hangulata - állítják a közös képviselők, akik igen jó kapcsolatot ápolnak egymással, az ember ugyanis nem tud nem összefutni a szomszédokkal az udvarban. Volt arra is példa, hogy egy nagy havazás alkalmával az összes otthon lévő férfiember lent volt az udvaron, a fiatal markos legények havat lapátoltak, a gondoskodóbbak egy kis melegítő pálinkát és erőt adó rágcsálnivalót hoztak, az idősebbek meg felügyelték, hogy minden rendben menjen. Ebben a "kis faluban" a város közepén, a Bartók 15.-ben már száz éve minden rendben és békességben megy.
