Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kiosztották a Pro Urbe, a Pro Architectura díjakat és a Díszpolgári címeket

Vannak művészek, pedagógusok, építészek, vállalkozók és mások, akik saját hivatásukon keresztül azon munkálkodtak, hogy minél több kerületi és városi ember érezze úgy, Újbudán soha nem áll meg az élet, Újbudán jó élni. A kerület napi jótékonysági esten ők kaptak elismerést.

Pro Architectura Újbuda díjat kaptak:

  • Vadász György okleveles építészmérnök életművéért, Újbuda építészeti arculatának megformálásáért, értékeinek gyarapításáért.
  • Zoboki Gábor okleveles építészmérnök, a Sasad-Liget lakópark, a Somlói úti lakópark és a Budaörsi úti Fonte bútorház megvalósításában végzett kimagasló tervezői munkájáért.

Pro Urbe Újbuda díjat kaptak:

  • Gyökér István építészmérnök, Újbuda szellemi javainak, hely- és művelődéstörténeti emlékeinek gyarapításáért, megismertetéséért végzett kiemelkedő, maradandó értékű tevékenységének elismeréseként.
  • dr. László Imre, a Szent Imre Kórház főigazgatójának Újbuda színvonalas egészségügyi ellátásáért végzett kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként.

Újbuda kiváló intézményvezetője elismerő címet kaptak:

  • Bernát Zsuzsa, az Ádám Jenő Fenntartói Gyakorló Általános Iskola igazgatója, magas színvonalú, lelkiismeretes, innovatív intézményirányító munkája elismeréseként.
  • Giricz János, a Gazdagrét–Csíkihegyek Általános Iskola igazgatója, nagy szakmai hozzáértésről tanúskodó, magas színvonalú intézményirányító munkája elismeréseként.

Újbuda szolgálatáért elismerő címet kaptak:

  • Lenyiczky Géza, a Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat pénzügyi és számviteli csoportvezetője kiváló szakértelemmel és lelkiismeretesen végzett közel negyven éves munkája elismeréseként.
  • Czellahó Lajosné, az Egyesített Szociális Intézmények Keveháza utcai Idősek Klubja gondozónője magas szintű szervezői munkája és lelkiismeretes gondozónői tevékenysége elismeréseként.

Újbuda gyermekeiért elismerő címet kaptak:

  • Balla Krisztina, a Csicsergő Óvoda óvodapedagógusa eredményes, lelkiismeretes munkája elismeréseként.
  • dr. Horváthné Medgyesi Ilona, a Teleki Blanka Általános Iskola tanára nyitott, innovatív oktató-nevelő munkájáért, diákjainak fővárosi, országos tanulmányi versenyekre való sikeres felkészítéséért.
  • dr. Papné Szilágyi Zsuzsanna, a Gazdagrét–Törökugrató Általános Iskola tanára 25 éves eredményes testnevelő tanári munkásságáért, az iskola tanulóinak a diákolimpiákra való sikeres felkészítéséért.
  • Héjjáné Kuncz Ágnes, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium Keveháza u. 2. telephelye tanítója példaértékű oktató-nevelő munkájáért, a Montessori-módszer bevezetéséért és folytatásáért, az alsó tagozatosok számára több éve folytatott szabadidős programok szervezéséért.
  • Kiss Józsefné, az Alsóhegy Utcai Óvoda óvodapedagógusa több mint három évtizedes, magas szakmai színvonalon végzett munkájáért.
  • Oláh Gáborné, a Palánták Óvoda óvodapedagógusa az óvodában negyedszázad alatt végzett lelkiismeretes munkájáért, az óvoda felnőtt tagjaiból álló kórus megalakításáért, sikeres fellépésekre való felkészítésért, magas szintű óvónői tevékenységéért.
  • Sárréti Károly, a Kelen Sport Club elnöke a nehéz helyzetben levő sportegyesület felfejlesztéséért, a kerületi utánpótlás-nevelés bázisának kialakításában végzett áldozatos munkája elismeréseként.
  • Szalainé Nagy Márta, a Bocskai István Általános Iskola tanára a kerületben eltöltött közel két évtizedes, eredményes pedagógiai munkája elismeréseként.

Újbuda mesterpedagógusa elismerő címet kaptak:

  • Nemes Péterné, a Teleki Blanka Általános Iskola tanára három évtizedes tanári munkájáért, matematika tantárgyban a diákok országos versenyekre való sikeres felkészítéséért, a minőségbiztosítási program bevezetésében végzett aktív közreműködéséért, igazgatóhelyettesi feladatainak magas színvonalú ellátásáért.
  • Pócsné Hermanics Mária, a Nyitnikék Óvoda óvodapedagógusa nagy elhivatottsággal és lelkiismeretesen végzett tizennyolc éves óvodapedagógusi munkájáért, az intézményi rendezvények, hagyományőrző programok szervezéséért, a minőségirányítási program bevezetésében és irányításában végzett magas színvonalú tevékenységéért.
  • Zugh Lászlóné, a Gazdagrét–Törökugrató Általános Iskola tanára több évtizedes lelkiismeretes pedagógusi munkájáért, alsós igazgatóhelyettesi, munkaközösség-vezetői tevékenységéért, az iskola minőségbiztosítási rendszerének kidolgozásában vállalt szerepéért.

Újbuda kiváló vállalkozója, kiváló iparosa elismerő címet kaptak:

  • Farkas Sándor kárpitos és díszítő vállalkozó, a XI. kerületben folytatott kiemelkedő tevékenységéért, aki sajnos nem tud körünkben lenni.
  • Kmet Béla ortopéd cipész, aranykoszorús mester, a XI. kerületben folytatott kiemelkedő tevékenységéért.

Újbuda új díszpolgárai:

  • Mészáros Márta filmrendező részére, tisztelegve az egyetemes filmművészet gazdagításában betöltött szerepe előtt, valamint életművének elismeréséül. Mészáros Márta külföldi tartózkodása miatt sajnos nem tud körünkben lenni.
  • Posztumusz Cseh Tamásnak kiemelkedő zeneművészeti tevékenysége valamint életműve elismeréseként.

Polgármesteri dicséretet kaptak:

  • Bartha Gyula, Újbuda természetbarát és természetjáró hagyományainak ápolásáért végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenységének elismeréseként.
  • Bazsant József, az U20-as labdarúgó válogatott tagjaként elért kiváló eredményéért, Újbuda hírnevének öregbítéséért.
  • Futács Márkó, az U20-as labdarúgó válogatott tagjaként elért kiváló eredményéért, Újbuda hírnevének öregbítéséért.
  • Glavatity Gábor, az Allee-Simplon udvar beruházás kivitelezése során az önkormányzat és a beruházó közötti hatékony és korrekt együttműködéséért
  • Méder Áron vitorlázó, egyedülálló teljesítményéért, Újbuda hírnevének öregbítéséért.
  • Kovács Gáborné, lakóközössége és lakókörnyezete, Újbuda közparkjainak tisztasága érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért.
  • Kürti Imre, a XI. kerület Fejér Lipót u. 62-68. sz. társasház tulajdonosi bizottságának elnökeként lakóközössége és lakókörnyezete érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenységéért.