Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 15. szombat, Kolos, Georgina

Jubileumi előadás a kerületi gyerekeknek

Kevés ember mondhatja el magáról hogy nem volt még cirkuszban. Ez különösen igaz a kerületi gyerekekre, akiket Újbuda Önkormányzata minden évben egy-egy cirkuszi produkcióval lep meg karácsony előtt. Idén két előadásra is ellátogathattak az óvodások és kisiskolások, akiket Bács Márton alpolgármester köszöntött a porondon.
A bohóc, a bűvész, a légtornász, az állatidomár mindenki számára a cirkusz különleges világát idézi. Létezik a klasszikus cirkusz, ahol a konferanszié bejelenti, a nagyérdemű mit fog látni, a közönség pedig ámul és tapsol. És van a modern látványcirkusz, ami színházi előadás formájában zajlik. Pillanatnyi megszakítás nélkül folyamatosan megy a műsor. Bevetik a fénytechnika modern vívmányait, a nézőknek pedig csak a látványra kell koncentrálnia, a táncra, a zenére. Mert ma ezek is - a fény effektusokkal együtt - szerves részét képezik az előadásoknak. Természetesen ezt a tendenciát a hazai cirkuszi életnek is követnie kell, miközben meg kell felelniük a leghűségesebb nézők, a kicsik elvárásainak. Ugyanis a cirkusz még mindig a gyermeki áhitat, a csodák világa. A lélegzetelállító légtornászok, az artisták, a hihetetlen mutatványokra képes állatok elbűvölik az apróságokat. Ám ha előadás után megkérdezzük őket, mi tetszett a legjobban, majd mindegyik a bohócokat említi. Ezt támasztja alá az a rögtönzött felmérés is, amelyet az Újbuda stábja készített a kerületi gyerekek között, hiszen a megkérdezettek mindegyikének a bohóc karmester mutatványai tetszettek a legjobban. Az idei összeállításban további látványelemekkel is bővült a produkció, hiszen a Fővárosi Nagycirkusz 2009-ben ünnepeli fennállásának 120. évfordulóját. Az évforduló tiszteletére rendezett gálaműsorban fellép a magyar és nemzetközi artistaművészek színe-java. Így a felnőtteknek is érdemes ellátogatnia a helyszínre, ahol a produkciók előtt két játékos kisoroszlán várja az érdeklődőket szó szerint testközelből. De jobb tisztes távolban maradni a porondon felállított ketrectől, ha kicsik helyét átveszik a nagyok. Maximus a gladiátor ugyanis több száz kilós afrikai oroszlánjaival és szibériai tigriseivel néhol megdöbbentő, néhol az arcokra mosolyt csaló bemutatóval kápráztatja el a nagyérdeműt. Azok akik már látták az előadást, biztosan egyetértenek abban, hogy egyszer-egyszer bizony az ember torkában dobog a szíve, pláne, mikor a világhírű idomár az egyik fenevad szájába teszi a fejét. Az izgalmak után a bohócok parádéja oldja a feszültséget, mely bizony az óriási forgó szerkezet felállítása után szinte ismét kézzelfoghatóvá válik. A Duos Americanos műsora nemcsak különleges, de bizony még a földről nézve is szédítő. S aki még mindig hezitálna, hogy milyen szórakozást válasszon a következő napokban, azoknak figyelmébe ajánljuk a műsor csodás állatparkját felvonultató előadást. A cirkusz nemcsak jubileumi műsorral, de számos változtatással ünnepli a 120. évfordulót, a vezetőség a modern követelményeknek megfelelővé varázsolta Közép-Európa egyetlen kőcirkusz-épületét. A műsorokat immár új fény- és hangtechnikával, kényelmes, párnázott székekből élvezhetjük - igaz, a lehetséges nézőszám így mintegy százötvennel csökkent, de a fotelek a multiplex mozik üléseivel is felvehetik a versenyt, és már légkondicionáló is működik a teremben.