Tisztelt Olvasók !
Tájékoztatom Önöket, hogy július 26.-án az éjszakai órákban a kerületi járőr kollégáim felfigyeltek a Feneketlen-tó melletti parkos részben három fiatalemberre, akik céltalanul tartózkodtak a parkban és gyanúsan viselkedtek.
Őket, kollégáim ellenőrzés intézkedés alá vonták, de velük kapcsolatban jogsértés megállapítására nem került sor.
Július 27.-én, 03.30. óra körüli időben, ugyanezen a helyszínen négy tizenéves fiatalt erőszakkal és fenyegetéssel arra kényszerítettek ismeretlen tettesek, hogy adják értékeiket.
Ennek hatására egy mobiltelefont és 100 azaz egyszáz forintot adtak át a sértettek.
Az elkövetők a helyszínről elmenekültek.
A rendőrségtől történt segítségkérést követően megállapítást nyert, hogy az elkövetők azonosak a korábban igazoltatott, gyanúsan viselkedő három fővel, akik közül kettőt a bűncselekmény elkövetését követő 30 percen belül elfogtak a Móricz Zsigmond körtéren a kerületi rendőrkapitányság járőrei.
A harmadik társukat, nyomozó és egyenruhás kollégáimból felállított csoport a reggeli órákban, az elkövetéstől számított 5 órán belül elfogták Szigetszentmiklós területén, akinél megtalálták az eltulajdonított telefonkészüléket is.
Az elkövetőkkel szemben őrizetbe vételük mellett - a büntetőeljárást megindítottuk rablás bűntette miatt, valamint vizsgáljuk, hogy milyen, más bűncselekmények elkövetésével gyanúsíthatóak.
Az egyik elkövető 14 éves, a másik 17, a harmadik 19 éves.
Ez úton is köszönöm kollégáim gyors, hatékony és szakszerű munkáját, melynek eredményeként a sértett rövid időn belül visszakapta a tőle eltulajdonított értéktárgyat, valamint az elkövetőket eljárás alá vonhattuk.
dr. Balázs Norbert alezredes
kapitányságvezető