Az április 2. óta tartó háromhetes akció során az önkormányzat parkfenntartó cégének munkatársai összeszedik a közterületi szemetet, lehullott faleveleket, gallyakat, a takarítógépekkel pedig eltüntetik a lerakódott sarat és koszt az utcákról. A program idén is szeretné a lakosságot bevonni a kerület megszépítésébe, ezért arra kérnek mindenkit, rakja rendbe kertjét és háza táját, és működjön együtt a munkatársakkal, akik a hulladék feldolgozásában és elszállításában segítik őket.
A "Tisztaságot Újbudán" programba idén olyan területeket is becsatoltunk, ahová eddig nem jutottak el munkatársaink - tájékoztatott a kibővített akció részleteiről Lőrincz Gergely, az Újbuda Prizma ügyvezetője. Ennek értelmében Szentimrevárost, Sashegyet, és Albertfalvát is megtisztítják, így lényegében a kerület lakott belterületi részeibe mindenhová eljutnak a parkfenntartó munkatársai.
A nagytakarítás során a kertekben keletkezett zöld hulladékot, az avart és a gallyakat is elszállítják méghozzá egy frissen bevezetett módszer segítségével. A kijelölt időpontokban házhoz megy egy aprítógép, amely szállítás előtt ledarálja az ágakat. Így nemcsak kisebb térfogatúvá válik a hulladék, de talajjavító komposztnak is fel lehet használni. Több éve sikeres program kerületben a komposztáló keretek kiosztása, idén is több százat biztosít az önkormányzat az igénylőknek. A vállalat munkatársai a veszélyes hulladékokat is összegyűjtik. Az elektronikai szemetet, vegyszereket, régi festékeket, akkumulátorokat, és elemeket idén öt helyszínen adhatják le a lakók.
T.D. - ÚjbudaTV (2013. 04. 06.)
További érdekességek: veledepul.ujbuda.hu