2013 márciusától a Fővárosi Önkormányzattal együttműködve a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közszolgáltatásként beindítja a Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszert.
Ez azt jelenti, hogy a kerületünkben 2008 óta folyó mintaprojekt sikeresen lezárul, és a házhoz kihelyezett tartályokhoz való hozzájutás lehetősége a továbbiakban nem társasházi közgyűlési határozathoz kötött, hanem kötelező jellegű lesz.
A fővárosi fejlesztés lehetővé teszi, hogy immár az egész kerületre kiterjedő szelektív gyűjtési rendszer induljon, mely által a háztartásokban keletkező hulladék válogatott gyűjtésére ad módot, növelve ezzel az újrahasznosított hulladékok arányát.
A Közszolgáltató által meghatározott ütemekben történik a tartályok kiszállítása, mely kerületünkben március 28-án kezdődik, a második ütem április 16-án lesz. Az ütemek által érintett címeket hirdetmény alján olvashatják. A Közszolgáltató minden esetben tájékoztatja az érintett címen lakókat.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a társasházak egy műanyag- és fémhulladék gyűjtésére szolgáló, és egy papírhulladék gyűjtésére szolgáló 240 literes edényt kapnak, a családi házak pedig 120 literes kivitelben kapják az említett két tartályt.
A társasházaknál heti rendszerességű, a családi házaknál havi rendszerességű lesz az ürítés.
További hasznos információt és tájékoztatást az alábbi honlapon találnak:
http://www.fkf.hu/portal/page/portal/fkf/Hazhoz_meno_gyujtes
A felmerülő kérdések esetén az alábbi telefonszámon kaphatnak információt:
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ügyfélszolgálat: +361 459-6700, +36 40 353-353.
A Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Osztályának munkatársai a továbbiakban is állnak rendelkezésre az alábbi számon: +361 3724-684.
Újbuda Önkormányzata
Lejárat dátuma: 2013-12-31
Célközönsége: Minden érintett személy