Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Gyűjtse együtt a fém-és műanyaghulladékot!

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2011. június 7-től fokozatosan Budapest összes kerületében együtt gyűjti a műanyag- és fémhulladékot. A szelektív hulladékgyűjtő szigeteken továbbra is megmarad az öt darab hulladékgyűjtő tartály, csupán annyi lesz a változás, hogy a sárga színű műanyag- és a szürke színű fémkonténerbe egyaránt be lehet dobni a műanyag- és a fémhulladékot.

A kétféle hulladékot az ürítést követően különválogatják és újrahasznosítják. A Társaság ezzel az intézkedéssel azt szeretné elérni, hogy ne borítsák fel a tartályokat a visszaváltható alumíniumdobozok megszerzése érdekében, és ezáltal nagyobb tisztaság és nyugalom uralkodjék a fővárosban.

Az FKF Zrt. 2011 januárjától kísérleti jelleggel bevezette a fém- és a műanyaghulladék együtt gyűjtését Budapest két kerületében, a X. és XXI. kerületben. A kísérlet sikeresnek bizonyult. Ennek alapján az FKF Zrt. úgy döntött, hogy kiterjeszti intézkedését az egész fővárosra, abból a célból, hogy a lakosok nyugalmát és a környezet védelmét is szolgálja.

Az új begyűjtési rendszer azért vált szükségessé, mert az utóbbi időben egyre több lakossági panasz érkezett az FKF Zrt.-hez arról, miszerint sokan felborítják a fémhulladék-gyűjtő tartályokat a visszaváltható alumíniumdobozok megszerzése érdekében. Ennek a problémának az orvoslására született az a megoldás, hogy júniustól a fém és a műanyaghulladék-gyűjtő tartályokban együtt gyűjtik a fém- és műanyaghulladékot. A műanyagot ugyanis az FKF Zrt. hulladékszállító járművei naponta szállítják el, ezért nagymértékben csökken az idő, és ezáltal az esély arra, hogy felborítsák a konténereket. A fémet korábban kéthetente szállították el, ami nagymértékben tette lehetővé, hogy többször feldöntsék a tartályokat.

Az intézkedés további előnye az, hogy a műanyag- és a fémhulladék együttgyűjtésére két konténer áll rendelkezésre, ezáltal jelentősen csökken a túltelített tartályok száma.

Örömmel értesítjük a lakosokat, hogy a kerületünkben működő házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési programban résztvevőknél is lehetővé válik ezáltal a fém hulladékok gyűjtése is.
A sárga műanyaggyűjtő edénybe most már bedobható a fém italos dobozok (üdítős, sörös), konzervdobozok (kutya-, macskaeledeles, stb.), valamint konyhai fémhulladékok (evőeszközök, stb.) is. A fémhulladékok esetében szintén fontos, hogy azok elmosva, ételmaradék nélkül, tisztán kerüljenek az edénybe.

Veszélyes vagy különleges kezelést igénylő hulladékok (használt akkumulátor, szárazelem, fáradtolaj, elektromos és elektronikai hulladék stb.) leadására továbbra is a hulladékgyűjtő udvar áll rendelkezésre (XI. ker., Bánk bán utca 8-10. Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig: 10-18-ig, szombaton: 8-14-ig. Tel.: 464-5907).

Veszélyes hulladékok szélesebb körével (festék, vegyszer, növényvédőszer stb. maradványok) egész évben felkeresheti a XI. kerületi lakosság a Palota Környezetvédelmi Kft. gyűjtőudvarát az M3 autópálya mellett, a XIV. ker. Kacsóh Pongrác út 146. szám alatt (nyitva hétfőtől - péntekig: 8-17 óráig, szombaton 8-14 óráig. Tel.: 222-03-61).

Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a szelektív szigeteken műanyag, papír, fém és üveg frakciók gyűjtésére van mód, kérjük, csak ilyen hulladékokkal keressék fel a konténereket! Kérjük, hogy a hulladékokat a konténerekben helyezzék el, a konténerek körül ne hagyjanak szemetet! A közterületi szemetelés szabálysértésnek minősül.

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (2011. 07. 04.)