A konferencia szervezői mindazokhoz a 20-as éveik végén, illetve 30-as éveik elején álló fiatalokhoz szeretnének szólni, akik számára a családalapítás, a gyermekvállalás egyre fontosabb kérdésként merül fel. Különös, bár sajnálatos aktualitást adnak az immár több mint két hónapja eltervezett konferenciának az azóta bejelentett "Bajnai csomag" fiatalokat, családosokat érintő tervezett megszorító intézkedései.
A konferencián előad többek közt dr. Vukovich Gabriella demográfus, dr. Béres Tamás teológus, dr. Veres Sándor pszichológus, valamint Morvayné Bajai Zsuzsanna, a NOE alelnöke. A konferencia szervezői nevében szeretettel vár minden érdeklődőt Schneller Domonkos, a Fidelitas Budapesti Választmányának elnöke, a rendezvény főszervezője.
A konferencia célja:
Ha a Bajnai-kormány végigviszi a tervezett családpolitikai megszorításokat, vélhetően sok fiatal nő fog letenni a szülésről a következő években. Ezt támasztja alá, hogy a gyed 1996-os megszüntetése, a családi pótlék és a gyermekgondozási segély (gyes) jövedelemkorláthoz kötése következtében a '90-es évek második felében 18 százalékkal kevesebb gyerek született, mint az évtized elején. A korábbi 110 ezer feletti éves születésszám három év alatt százezer fő alá zuhant, és azóta sem tudta elérni a korábbi szintet. A megszorító intézkedésektől függetlenül egész Európában tendencia, hogy a nők már nem a húszas éveik elején, hanem a végén - 2007-es adatok szerint átlagosan 27,5 éves korukban - hozzák világra első gyermeküket. Így az elmúlt 10-12 évben azért is esett vissza a születések száma, mert a korábbi korosztályok már nem, a szülést halogatók pedig még nem szültek.
■ A mai huszonéves nők tényleg csak késleltették-e a gyerekvállalást, vagy ezek a gyermekek már sosem jönnek világra?
■ Házasság, vagy bejegyzett élettársi kapcsolat? Létezik-e, és ha igen, mi is valójában a "szingli életforma"?
■ Karrier vagy gyermek? Karrier és gyermek?
■ Milyen esélye lesz a munkaerőpiacra visszakényszerített nőknek az elhelyezkedésre a következő évek során?
■ A munkába álló fiatal anyák milyen intézményekben fogják nevelni gyermekeiket, miközben a bölcsődékben mindössze a gyermekek 10 százalékának jut hely?
■ Vajon jót tesz-e a gyermek személyiségfejlődésnek, ha a jelenleginél egy évvel kevesebbet tölthet édesanyjával?
■ Vajon milyen lesz ezeknek az intézkedéseknek a nemzetgazdasági egyenlege?
■ Milyen családmodell lenne kívánatos az elkövetkezendő évek Magyarországán?
■ Működhet-e itthon is a "francia mintájú" családtámogatási rendszer?
Ezekre, és még további kérdésekre keres választ a Budapesti Fidelitas által szervezett "GYERMEKÁLOM 2010"- elnevezésű konferencia. A Fidelitasnak Budapesten több mint ezer tagja van; jelentős részük már szembesült, vagy a következő néhány évben fog szembesülni az ehhez hasonló kérdésekkel.
http://gyermekalom.com
A KONFERENCIA PROGRAMJA:
10.00: a konferenciát megnyitja Schneller Domonkos, a Budapesti Fidelitas elnöke
10.15-10.30: Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoport vezetője, "A jövő politikája: lehetőséget mindenkinek"
10.30-11.15: "Családpolitika és Gyermekvállalás", dr.Vukovich Gabriella KSH, demográfus
11.15-11.45: kávészünet
11.45-12.15: etikai, teológiai összefüggések, dr. Béres Tamás evangélikus teológus, hatgyermekes családapa
12.15-13.00: "Családvédelem civil szemszögből", Morvayné Bajai Zsuzsanna, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének alelnöke
13.00-13.30: "Gyermekálom: a család", dr. Veres Sándor pszichológus, a Baptista Teológiai Akadémia pszichológia tanszék vezetője
13.30-13.14.00: kerekasztal-beszélgetés