Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Gellért, a divat strandja!

Pályázat az 1920-as, 30-as évek strandöltözékeinek modern szemléletű feldolgozására.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt – a Sonia Produkciós Kft. szakmai együttműködésével – 2012. július elsején "Gellért, a divat strandja!" címmel pályázatot írt ki az alábbi témakörben: a pályázó feladata 2-3 darabos fürdőruha, strandkollekció megtervezése volt az 1920-as, 1930-as évek vonalvezetése, alapanyagai, színvilága felhasználásával szabad átiratban, a mai, kortárs divatba történő újraértelmezéssel.

A pályázat célja az 1920-as, 1930-as évek strandöltözékeinek modern szemléletű, mai értelmezésű feldolgozása, beemelése a hazai divatszakma iránt érdeklődő közönség látóterébe.

A szakmai előzsűri 2012. augusztus elsején 26 tervező pályázati anyagát – 69 öltözetet – választott ki.

A kiválasztott és legyártott pályamunkák egy nagyszabású fashion show keretén belül mutatkoznak be, amelynek különlegessége, hogy a kifutó a külső medence vize fölött helyezkedik el. A modellcsapat összeállítása is speciális, hiszen – a professzionális modellek mellett – alkalmi modellként vesznek részt az eseményen az FTC Női Kézilabda Szakosztály játékosai.

A fashion show időpontja: 2012. augusztus 30. (csütörtök) 20 óra

Helyszíne: Szent Gellért Uszoda és Gyógyfürdő, 1138 Budapest, Kelenhegyi u. 4.

Jegyár: 1500 Ft, jegyek az esemény előtt a helyszínen, illetve elővételben 2012. augusztus 15-től a Szent Gellért Uszoda és Gyógyfürdő pénztáránál vásárolhatók meg!