Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 15. szombat, Kolos, Georgina

Fővárosi hírek

Hetven útszakaszt újítanak fel az idén a fővárosban. Először a már tavaly előkészített 29 helyen fejezik be a munkát, a tervek szerint május és augusztus között. Ekkor kap új burkolatot XI. kerületben az Etele út is az Etele tér és a Fehérvári út között. A második szakaszban 41 utat újítanak fel, egyebek mellett a Kelenhegyi utcát a Mihály utca és a Somlói út, valamint a Sáfrány utcát a Kondorosi út és a buszvégállomás között. További budapesti hírek ITT!
Az Állami Számvevőszék azt javasolja, hogy módosítsák a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztásról szóló törvényt. A számvevők szerint ugyanis a jelenlegi jogszabály nincs összhangban az önkormányzati törvénnyel. A szervezet vizsgálata szerint a Fővárosi Önkormányzat olyan adóbevételekhez is jutott az elmúlt években, amelyek teljes egészében a kerületeket illettek volna. A Budapesten befolyó személyi jövedelemadó és a helyi adóbevételek elosztásáról március közepéig kell megállapodnia a fővárosnak a kerületekkel. Három nappal lehet tovább használni azokat a BKV bérleteket, amelyek a januári sztrájk hat napja alatt érvényesek voltak. A közlekedési cég azzal indokolta döntését, hogy mivel a metrók, a trolik és a HÉV-szerelvények jártak, csak félig állt le a szolgáltatás, ezért csak a sztrájk idejének felével hosszabbítják meg az érvényességet. A XXII. kerület, Budafok önkormányzata százezer forintos kártérítést vár a BKV-tól. Az önkormányzat ugyanis kisbuszaival és autóival folyamatosan szállította a kerületi lakosokat, ennek költségét szeretné kártérítésként a kerület. Közben a Fővárosi Közgyűlés hosszas vita után elhalasztotta a döntést arról, hogy a tervezettnél kevésbé dráguljanak egyes BKV-bérletek februártól Budapesten. Őrizetbe vette a rendőrség Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját, akit hűtlen kezeléssel gyanúsít a korábban megkötött tanácsadói szerződések ügyében. A nyomozók a múlt héten újabb házkutatást tartottak a cég székházában. Hírek szerint azokat a szerződéseket gyűjtötték össze, amelyeket Antal Attila vagy utóda, Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató írt alá. A BKV a tanácsadói szerződések és több száz volt munkatárs végkielégítésének ügyében ősszel tett feljelentést. A rendőrség azonban néhány szerződés miatt már másfél éve nyomoz hűtlen kezelés gyanújával. A rendkívüli hideg, az erős havazás és a dunai jégzajlás miatt a múlt héten felfüggesztették a felújítást a Margit hídon, de a hídfőkön folytatják a munkát. Január közepén az első új acélelem beillesztésével az eddigi bontás után már megkezdődött a híd tényleges felújítása, az építés. Az új lemezek két méter szélesek, 13 méter hosszúak és 4-7 tonna súlyúak. A hatalmas acéllemezek tetejére kerül majd a szigetelés és az aszfalt réteg. Nehézségekkel küzd a Fővárosi Vidámpark. A szóvivő ugyan cáfolta azt a laphírt, hogy a társaság csődben van, de azt elismerte, hogy nehéz a helyzete. Tavaly ugyanis sokkal kevesebben mentek a Vidámparkba, mint egy évvel korábban, a gazdasági válság és a kedvezőtlen időjárás miatt. A vállalat most a park két népszerű játéka, az óriáskerék és a top spin eladásával és visszabérlésével szeretne hozzájutni ahhoz a 70 millió forinthoz, ami a tavaszi nyitáshoz kell. Távozik posztjáról a budapesti főépítész. Beleznay Éva nyújtotta be felmondását, amelyet a főváros vezetése tudomásul vett. Beleznay Éva 2006-ban lett megbízott főépítész. A Schneller István helyére kiírt pályázat 2007-ben eredménytelen volt, ezért Beleznay Éva tovább dolgozott megbízottként, majd véglegesítették.