Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Fosztogatnak a Kőérberki dűlőn

Az egykori keserűvízforrás területén, az Egérút-Balatoni út-Dobogó út által határolt kiskertek bérlői és tulajdonosai szerveztek lakossági fórumot. Az érintettek azért hívták meg a rendőrkapitányt és Kupper András alpolgármestert az egyeztetésre, hogy segítsenek a betörésekkel, rablásokkal és fenyegetésekkel sújtott környék lakóin.

A dűlőn kiskerttel rendelkező kerületiek szóvivője, Szabó Imre arról tájékoztatott, az elmúlt évek során egyre súlyosabbá vált a helyzet a területen. Az telkekről lelopják a kerítést, levágják a lakókocsi alumínium falát, tövestől tépik ki a zöldségeket, gyümölcsfákat a földből, és ha a tulajok szólni mernek, megfenyegetik őket. Szabó Imre szerint köztudott, hogy a terrorért egyetlen népes család felelős, a rendőrök azonban - állításuk szerint - többszöri tettenérés ellenére sem vonták őket felelősségre, inkább hazaküldték. A lakók azért is szót emeltek, hogy információik szerint az önkormányzat területeket kíván bérbe adni az agglomerációból érkező más roma családoknak is, ezzel pedig végleg elüldöznék a környékről a telkeiket rendben tartó, tisztességes, gazdálkodó bérlőket. A lakók nemcsak a közbiztonságot hiányolták, de a terület elhanyagoltságáért is panaszt emeltek. Azt mondják, a kiskertes övezettel 30 éve nem foglalkozik semelyik önkormányzati vezetés, óriási a rendetlenség, rengeteg a szemét, és rendezetlenek a tulajdonviszonyok. Dr. Kohári Péter, Újbuda rendőrkapitánya elmondta, a rendőrök minden bejelentésre kijönnek a helyszínre és intézkednek, de a ritkán lakott térségekben nem tudnak állandó jelenlétet biztosítani. Ígéretet tett, hogy a helyzet kezelésére igyekszik bevonni a Polgárőrséget és a Közterület-felügyeletet az ellenőrzésekbe, de tervezik azt is, hogy lovasrendőröket állítanak munkába a külterületeken. Megállapodtak abban, telefonon fogják tartani a kapcsolatot, és hogy a szomszédok fokozottan ügyelnek egymás kertjére is. Kupper András elmondta, a terület szabályozásáról további egyeztetések várhatók a jövőben.