Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Fórum: "Választók és választottak, avagy most még lehet választani"

Választók és választottak találkoztak szeptember 14.-én a Bikás Park Egyesület által szervezett eseményen a Kocsis utcai munkásszálló nagytermében.

A Bikás Park Egyesület által szervezett eseményre szeptember 14-én a Kocsis utcai munkásszálló nagytermében került sor. A program a polgármester-jelöltek bemutatkozásával programjaik ismertetésével kezdődött. Dr. Juhos Katalin a Zöld Demokraták Szövetsége, Dr. Kupper András a Fidesz-KDNP, Molnár Gyula az MSZP-SZDSZ koalíció, és Somogyi István az MDF polgármester-jelöltjeként vett részt a fórumon. Kupper András köszöntője végén engedélyt kért a hallgatóságtól arra, hogy tekintettel a kényelemre a három férfi polgármester-jelölt levehesse a zakóját. Bár egy-két csipkelődő megjegyzés elhangzott az eseményen, a program alaphangulatát mégis ez a közvetlen, derűt kiváltó kezdeti javaslat határozta meg. Juhos Katalin elmondta, hogy pártja a Zöld Demokraták Szövetsége maga is civil kezdeményezés, jelöltjei itt élő emberek, akik fontosnak tartják a civil szféra megerősítését és támogatását, és a környezet védelmét. Kupper András támogatná egy Civil Tanácsadó Testület létrehozását. Véleménye szerint, ha a vitatott kérdések a civil testülettel való egyeztetés után kerülnének a Bizottság elé, így nagyobb esély lenne az öncélú csatározások nélküli békés megegyezésre. Molnár Gyula szerint támogatni kell, az ő szavaival élve helyzetbe kell hozni a civil szervezeteket és kezdeményezéseket, mint például a jelenleg is működő Újbuda Baráti Kört, amely bejegyzett civil egyesületként működik. Somogyi István eddig is a civil szférában tevékenykedett. Az MDF kiemelten kezeli a környezettudatos gondolkodás kérdését is. A Civil Ház létrehozásával szakmai hátteret kíván biztosítani a lakossági kezdeményezéseknek. Abban, hogy a térséget érintő alapvető feladat a panelprogram folytatása, mindegyik jelölt egyet értett. A program második felében a Bikás park környékének választókerületeiben képviselőjelöltséget szerzett jelöltek bemutatkozása következett, természetesen a később helyszínen feltett kérdések megválaszolásával.