Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Ez az állat meg mit keres a Gellért-hegyen?

Borzas pelikán
Madarászok a napokban egy pelikánt (gödényt) vettek észre Budán, a Gellért-hegyen, ami azért nagy szó, mert utoljára több mint tíz éve járt ilyen madár Magyarországon.

Mint Berényi Zsombor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) elmondta a STOP-nak, a szakemberek egy borzas gödényt (Pelecanus cripsus) vettek észre a Gellért-hegyen, aztán szem elől vesztették, és jelenleg nem tudják, merre lehet. Utoljára e madárfaj képviselője 1998-ban járt Magyarországon, bár egy alkalommal tavaly is láttak egy másik példányt Tömörkény közelében, majd több halastónál is feltűnt. Madarászok most a Duna mentén keresik a madarat, hátha újra felbukkan. Feltehetően a Duna vonzotta a magyar fővárosba, táplálkozó területein befagytak a vizek, s a vastag hótakaró miatt nem jut másutt táplálékhoz.

Egyébként e faj rövid távú vonuló, a Földközi-tenger keleti medencéjében, a Nílus mentén tölti a téli hónapokat. A gödényfélék nagytermetű vízi madarak, hatalmas csőrük alatt bőrzacskó van, ami tágulékony, így kiválóan alkalmas halfogásra. Két fajuk van, a rózsás (Pelecanus onocrotalus) és a borzas gödény (Pelecanus cripsus), az előbbi szárnytolla fekete, feje, nyaka halvány rózsaszín, az utóbbi szárnytolla fehér, s - mint neve utal rá - fejét borzas tollazat díszíti. Állománya mindkettőnek igen lecsökkent. A borzas gödény egykor Magyarországon is költött. A 18. és talán még a 19. században is élt a délkeleti országrészek mocsaraiban. Mára rendkívül ritka vendéggé vált, időnként az Alföldön, főként a Hortobágyon szokták látni május és július között. Globálisan veszélyeztetett, vörös listás faj, így nemcsak a Kárpát-medencében, de Európában is ritka. Legnagyobb fészkelő helye a Duna-delta, s minden bizonnyal a Gellért-hegyen látott példány is onnan vagy a Balkán-félszigetről kóborolt ide.