Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Évértékelő beszélgetés Hoffmann Tamás polgármesterrel

A beruházások mellett idén lehetőség nyílik Újbuda Önkormányzatának, illetve cégeinek adósságának lefaragására – mondta Hoffmann Tamás polgármester. Mint elárulta kissé aggódik a körtér miatt, hiszen csúszik a felszíni rendezés, a fejlesztéshez szükséges a transzformátor áthelyezése, miközben nyárra el kell készülnie a Gombának.

– Az elmúlt két esztendőben jóval több bevétele volt Újbudának, mint amennyit költött. Ez adott alapot arra, hogy idén kétmilliárd forint feletti összegből fejleszthessenek?

Az előző években áttekintettük, hogy az önként vállalt feladataink közül melyek a fontosak, illetve kevésbé fontosak. Voltak olyan kiadások, amelyeket úgy ítéltünk meg, hogy pazarlók, vagy nem feltétlenül a kerület polgárainak érdekeit szolgálják. Ezeket – például az informatikai fejlesztésekre szánt összegeket – csökkentettük. Az előző időszakhoz képest változás volt még, hogy jóval kisebb volumenű vagyonértékesítéssel terveztünk, az első évben az ebből származó bevételünk minimális volt.

A 2012-es esztendőt úgy kezdtük, hogy bizonyos tételeket már év elején zárolni kellett. Emellett elhatároztuk, a jövőt nem kívánjuk megterhelni azzal, hogy hiteleket veszünk fel, így csak a szigorú gazdálkodás által tudtuk megvalósítani a kitűzött célokat. Tehát a zárolások, a csekély vagyoneladás, valamint különböző feladatok elhagyása mellett 2012 végére a működési bevételek és kiadások egyensúlyba kerültek. Olyan feladatokat természetesen nem hagytunk el, amelyek társadalmi céljukat tekintve fontosak. Sőt, nagyon sokat fordítottunk olyan ügyek megoldására, melyek esetében hosszú évek elmaradása volt tetten érhető.

– Például?

Öt éve nem nőtt az óvodai férőhelyek száma. Mi több, a lakótelepek építése óta nem adtak át új óvodát a kerületben. Szükséges a kapacitások növelése, tavaly mi az Érem utcában nyitottunk egyet. Emellett hangsúlyt fektettünk a sportra is, kezdve a legkisebbeknek szóló ovis focipályák építésétől egészen a szépkorúak mozgásigényét kielégítő beruházásokig. Ide tartozik a kamaraerdei tanösvény fejlesztése, amely a tanulást ugyanúgy szolgálja, mint az idősebbek túrázási lehetőségét. Fontos még az iskolai műfüves sportpálya építési program, vagy a Bikás parki futókör, illetve a „felnőtt játszótér” kialakítása is. –

Milyen egyéb beruházások, fejlesztések történtek tavaly Újbudán?

Kevesebb volt a fejlesztés, inkább előkészítések, tervezések folytak, hogy amint lehetséges, megkezdődhessen a projektek megvalósítása. Ennek ellenére több kisebb volumenű fejlesztés is történt, például a digitális radiológia kialakítása a Gyógyírnél. Voltak kevésbé kézzelfogható, mégis példaértékű beruházások. Így az informatika területén, ahol olyan innovatív módszereket vezettünk be, mint a képviselő-testület és a bizottságok papírmentes munkáját támogató rendszer kialakítása, vagy a szabad felhasználású szoftverekre való átállás előkészítése.

– Itt némi ellentmondás mutatkozik, hiszen az imént éppen az informatikai fejlesztések befagyasztását említette példaként a kiadások lefaragásra.

Nincs ellentmondás, ugyanis azokat az informatikai fejlesztéseket hagytuk el, amelyek a hivatal munkáját egyszerűsítenék, az említettekkel viszont papírt lehet megtakarítani, vagy szoftverlicenceket lehet kiváltani. Ezek kisebb költségigényű – 1–2 millió forintba kerülő – beruházások, amelyekkel az áruk többszörösét lehet megspórolni.

– Politikailag nem kockázatos, hogy az első két év a spórolásról és a megtakarításról szólt, és csak a ciklus második felében kerül sor beruházásokra? Nem tart attól, hogy ezek nem készülnek el a választásokig?

Ez nem egy előre eltervezett politikai stratégia része, inkább kényszer volt, hiszen a működést át kellett alakítani úgy, hogy nem a vagyoneladásra alapozzuk a kiadásokat. Nyilván van ebben kockázat, de úgy látom, a választási kampányban tett ígéreteinket teljesíteni tudjuk. Az első két esztendőben ahhoz kellett megteremtenünk az alapot, hogy mostanra egyensúlyba kerüljön a kiadási és bevételi oldal.

– Az előző két évvel szemben az idei büdzsé kiadási és bevételi főösszege szinte forintra megegyezik, azaz nincs többlet mozgástere Újbudának. Arról nem is beszélve, hogy 4,5 milliárddal kevesebből gazdálkodhatnak.

Viszont januártól több kötelező feladat is elkerült tőlünk, ez is oka a kisebb költségvetésnek. Idén az iskolák fenntartása már nem a kerületet terheli, de így is hozzátesszük a szükséges összeget, ami arra szolgál, hogy egyáltalán ne legyenek zökkenők az iskolák életében a fenntartóváltás miatt. Továbbra is fejlesztjük oktatási intézményeinket, a Csíki-hegyek utcai iskolát például teljes mértékben akadálymentesítjük.

– Sikerült faragni az önkormányzat, illetve cégeinek adósságaiból 2012-ben?

Az elmúlt esztendőben nem igazán, a lefaragás inkább idén várható a kormány adósságátvállalása kapcsán. Amiben intenzív tárgyalások folytak, az a lakásértékesítések után a fővárosi felújítási alap felé fennálló, közel húszéves és több mint hárommilliárdos adósságunk. Bár ez fennáll még, inkább csak virtuálisan létezik.

– Milyen fejlesztések várhatók 2013-ban és mikorra készülnek el?

Az főleg attól függ, mekkora a projekt maga. Belekezdünk például a Bikás park felújításába, amit csak ütemezetten tudunk végrehajtani, de igyekszünk megvalósítani a gyermek-egészségügyi központot is, az épület átadása ügyében zajlanak az egyeztetések a fővárossal. A nagyobb fejlesztések mellett idén jóval többet szánunk útjaink renoválására, karbantartására is, de a lényeg, hogy csupán addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér, azaz kizárólag azt fogjuk elvégezni, amire saját bevételeinkből futja.

– Októberben még úgy volt, hogy hamarosan pont kerülhet a Parkszínpad és a Feneketlen-tó, illetve környéke rendezésének végére...

Úgy tűnik, ezt a pontot kicsit később tehetjük csak ki, ugyanis a tárgyalások elhúzódtak. De azért azt remélem, még ebben az évben ez a „történet” is befejeződik. Megjegyzem, jelen pillanatban jobban aggódom a körtér miatt. Nyár végéig el kell készülnie a Gombának, ám a terület felszíni rendezése a főváros miatt komoly csúszásba került. Nyugtalansággal tölt el a transzformátor áthelyezésének körülményessége is, mindez veszélyezteti a projekt elkészültét.

– A februári testületi ülésen bejelentette, idén a Gabányi László Sportcsarnok, illetve a Nyéki Imre Uszoda felújítására kívánnak nagyobb összeget fordítani. Ezekre a munkákra miből lesz forrás?

A társasági adó bevételeinek sportcélra felhasználható részéből. Alapvetően nagyon fontos dolog, hogy az előző városvezetéssel szemben mi nem egy egyesületet, illetve egy csapatsportot kívántunk megerősíteni és ezt az élvonalba vinni, hanem sokkal szélesebb rétegek számára akarjuk kitárni a lehetőségeket. Nagyon lényeges a diák- és a tömegsport támogatása minél több eszközzel és lehetőséggel. Mi vezettük be például az iskolák sporteszköz-támogatását, de természetesen a magasabb osztályban versenyző egyesületeket (amelyekkel előzőleg szintén nem törődtek) is támogatjuk.

– Minek köszönhető, hogy az ellenzéki frakciók sem nagyon kötöttek bele a 2013-as költségvetésbe?

Az ellenzék egyáltalán nem kötött bele a költségvetésbe, sőt, elismerték, hogy ez egy nagyon korrekt büdzsé, amely megalapozott, kiegyensúlyozott, és a fejlesztéseket is biztosítva látják. Kifejezetten dicsérték tehát, bár nem szavazták meg.