A két napos konferencia fontosságát és szükségszerűségét jól mutatja, ha belegondolunk, hogy egészségi állapotunk nem csak személy szerint nekünk fontos, hanem a társadalomnak is. Hiszen az egészség egy-egy ország humán tőkéjének előfeltétele és része. Azonban ahhoz, hogy egészségi állapotunk megfelelő legyen nem elegendő, hogy baj esetén orvoshoz rohanunk. A probléma, a betegség kialakulásának megelőzése a cél, vagyis az egészségfejlesztés hazai meghonosítása.
Egészségről együttműködés nélkül viszont nehezen lehet beszélni. Éppen ezért a konferencia első napjának előadásai a kormányzat, az önkormányzati szövetségek, a civil szervezetek, és az üzleti szféra együttműködésének elvi és gyakorlati kereteit vizsgálták.
A konferencia Rácz Jenő egészségügyi miniszter "A népegészségügyi program főbb céljai, törekvései" előadásával vette kezdetét. A miniszter elmondta kerületünk jól áll az egészségügyi programok ismeretének tekintetében, amelyben bizonyára az is közrejátszott, hogy igyekeztek beszélő neveket adni ezeknek a programoknak. Vagyis a nők mellrák-szűrésének fontosságáról, a dohányzásról való leszokásról biztos mindenki hallott az elmúlt évben. De ezek a legjobb gondolatok is parttalanok maradhatnak, ha nem éri el a megcélzott társadalmi csoportot. Éppen ezért a konferencia pénteki délelőttjét a "Kommunikáció és egészségfejlesztés" kapcsolatának bemutatására fordították. Ezzel talán elérheti a konferencia a kitűzött célját vagyis, hogy most már ne csak halljunk ezekről a programokról, hanem tegyünk is értük, pontosabban magunkért valamit!