Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

Élő Rózsafüzér Zarándoklat

Újra megrendezzük Budapest körül az Élő Rózsafüzér Zarándoklatot 2008. május 17-én, szombaton a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió szervezésében. Az esemény szombaton 7-19 óra között lesz.

A zarándoklat ötlete a bécsi Andreas Schätzle atyától származik, aki először 2003-ban, az ottani városmisszióra készülve szervezete meg a Bécs körüli zarándoklatsorozatot, mely hagyományt teremtett Bécsben és Ausztriában, ahol idén már a negyedik ilyen zarándoklat zajlott le.

A budapesti Élő Rózsafüzér Zarándoklat kilenc egyidejű gyalogos zarándoklatból fog állni, érintve városszéli plébániákat, kegyhelyeket, természeti és kulturális értékeket. Egy-egy szakasz mintegy húsz kilométer hosszú. Minden szakaszt egy-egy zarándokcsapat fog bejárni. Útközben rózsafüzért és egyéb imákat imádkoznak, hagyományos és gitárral kísért énekeket énekelnek.

Idén a zarándoklat a Biblia évének jegyében zajlik. A négy rózsafüzér húsz titka lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők végigelmélkedjék az evangéliumot, Jézus életét és örömhírét.

Csatlakozzanak hozzánk! Várjuk Önöket,

Tisztelettel:

Dr. Boldvai József, Városmajori Jézus Szíve Plébánia (2008. 04. 14.)

 

Kapcsolódó linkek:

A zarándoklat honlapja