Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Egy újbudai ikerpárért szurkolhatunk pénteken

A TV2 Voice című tehetségkutató műsorában tűntek fel azok a tizenhat éves ikerlányok, akiknek a hangja egész Magyarországot elbűvölte. A tinik - bár a kamerák még feszélyezik őket - egyelőre nem izgulnak a megmérettetés miatt, viszont nagy erőkkel készülnek az élő műsorra, ahol mi is szurkolhatunk értük.

A Szécsi lányok egypetéjű ikrek. Szinte teljesen egyformák, mégis könnyű megkülönböztetni őket. A stílusuk miatt. Saci vagányabb, belevalóbb, míg Böbe érzékenyebb, lírikusabb alkat. "Soha nem éltünk vissza azzal, hogy ikrek vagyunk. Igaz én próbálkoztam vele. Általános iskolában kitaláltam, hogy Bolondok napján úgy tréfáljuk meg a barátainkat, hogy én a Böbe, Böbe pedig az én osztályomba megy be és egymás padjába ülünk le. Végül az akció előtt a testvérem elérzékenyült és meghátrált a dologtól. Azóta nem is próbáltunk egymás helyébe lépni." - fogalmazott az idősebb lány, Saci.

A Szécsi család egyébként több szállal is kötődik a kerülethez. Villányi úti otthonukban hatan élnek és persze a család kedvenc kutyusa. A lányok nagyon szeretnek itt élni. Legszívesebben a Feneketlen-tónál, vagy a közeli bevásárlóközpontban múlatják az idejüket. Minden évben részt vesznek az önkormányzat által szervezett Nagycsaládosok Karácsonyán és soha nem térnek haza üres kézzel. A szerencse a tombolahúzásnál valahogy mindig melléjük szegődik.

A Gellérthegyen él a gyerekek dédnagymamája is, aki idén töltötte be a századik életévét és bizony ő is nagyon szurkol az ikreknek. A humor és szórakoztatás mindkét lány életében nagyon fontos. Állandó programmá vált az életükben az úgynevezett álszinkronizálás. A televíziókészülék hangját ilyenkor lenémítják, és vicces párbeszédet rögtönöznek a képsorok alá. A produkciójuk leglelkesebb nézője a bátyjuk, aki nagyon élvezi ezt a fajta előadást. Böbe egyébként rutinos előadóművész. Legjobb barátnőjével, Cari-vel évek óta egyre hihetetlenebb produkciókat találnak ki és persze mutatnak be a közönségüknek, azaz a családnak.

„Egyszer volt olyan is, hogy az úton táncoltunk. Az egy kicsit meghökkentette a járókelőket. De szívesen írunk saját számokat és készítünk hozzá videoklippeket is. Ezt szeretjük a legjobban csinálni." - meséli Böbe. Saci kedvenc játéka az úgynevezett ál vakrandi, amelyet már-már tökélyre fejlesztett. Mint mondja, nagyon jó látni a vadidegen fiúk reakcióját és válaszát arra a kérdésre, hogy ugye veled találkozom most? A meghökkentés és a szórakoztatás majdnem olyan fontos a lányok életében, mint a zene. Viszont a tehetség mellett sokat is dolgoznak azért, hogy kihozzák magukból a maximumot.

Négy éve járnak énektanárhoz és naponta gyakorolnak, hogy igazán formában legyenek. Különösen most, hogy a Voice-ban az élő döntőig jutottak. Bár ők a legfiatalabbak a csapatban, sokszor a rutinos rókákat is megszégyenítik profizmusukkal. Persze a siker nemcsak rajtuk múlik, függ a mesterektől és persze tőlünk, nézőktől is. Vagyis, ha szeretnénk, hogy Magyarország hangja idén egy tündéri cserfes újbudai lány legyen, akkor ragadjanak telefont és küldjenek egy, vagy inkább két sms-t kedvenceinkre. Az ikrek gyerekkoráról, a hangjukról és a csínytevéseikről az Újbuda TV Csemetéink című műsorából tudhatnak meg többet december 28-án este negyed hétkor.