Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Egy tekerés előre

Magyarország még mindig siralmasan teljesít, ha a bicikliző népesség érdekeiről van szó.

Nálunk ugyan még kisebbségben vannak azok, akik a BKV vagy az autó helyett rövidebb távokra a kerékpárt választják, pedig az egészségre gyakorolt jótékony hatása mellett bizonyítottan a leggyorsabb közlekedési eszköz az egyes kerületeken, vagyis kb. öt kilométeres távon belül. A bringások érdekeit védő civilszervezet olyan igényeket fogalmazott meg, amelyek hosszútávon elősegítenék a kerékpározás elterjedését a kerületben. Azt kérték, hogy az Etele téren, a négyes Metró aluljárója legyen jól kerékpározható, és hogy Gazdagrétről a Móricz Zsigmond körtérig, illetve a Bartók Béla úton is végig legyen bicikliút. Ezekre a beruházásokra azért van szükség, mert a kerület nagy útjai olyan forgalmasak, hogy egyrészt nem biztonságos rajtuk kerékpárral közlekedni, másrészt az autósok sem tudnak rendesen haladni, ha folyamatosan kerülgetniük kell a drótszamarakat. A tárgyalásokon az önkormányzatot Balázs Gyula alpolgármester képviselte, az eredményekre egyelőre várunk.