Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Csökkentett lakásfelújítási áfa

A lakásfelújítási áfa csökkentéséről szóló tervezet mellett egy választási csalásról is beszámolt dr. Csapody Miklós, az MDF 15. választókerületének jelöltje az Országgyűlés Hivatalában tartott sajtótájékoztatón.

A csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztató fő témája a lakásépítés, a lakásfelújítási ÁFA ügyek, a társasházak felújítása, egyszóval a lakás volt. Dr. Csapody Miklós elmondta, hogy az MDF először 2005. május 23-án vetette fel a lakásfelújítás ÁFÁ-jának csökkentését, méghozzá 7%-ra. Ennek a lépésnek az előnye az lenne, hogy a fekete munka ezáltal fehéredne, legális munkahelyeket teremtenének és nagyobb biztonságot jelentene a felújítónak és a vállalkozónak egyaránt. Természetesen a képviselő jelölt arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg nem lehet tudni, hogy az államot mekkora kár éri a be nem fizetett ÁFA miatt, de az évi 240 milliárdos lakásfelújításból a 7%-os ÁFA esetén mintegy 14-21 milliárd biztos bevétel növelné az állami kasszát.

A sajtótájékoztató második felében a lakásfelújítási nehézségekről, a pályázati lehetőségek kiszélesítésének szükségességéről beszélt dr. Csapody Miklós.

Az MDF 15. választókerületének képviselő jelöltje a párt mindhárom javaslatát felvázolta az Országgyűlés Hivatalában. Az MDF fontosnak tartja, hogy a társasházak alapító okiratát összehangolják a szervezeti és működési szabályzattal, ismertebb nevén az SZMSZ-szel. Ugyanakkor a nagyobb állami szerepvállalás, és egy városgondnokság létrehozása is elengedhetetlenül szükséges a párt szerint. És a harmadik pont a pályázati lehetőségek kiszélesítése. Azonban ezeket a javaslatokat elképzelhetetlennek tartják a társasházi törvény felülvizsgálata nélkül.

A sajtótájékoztató végén dr. Csapody Miklós beszámolt egy a személye ellen elkövetett választási csalásról is. Az MDF 15. választókerületének képviselő jelöltje elmondta, hogy a FIDESZ egyes aktivistái az ő nevében Deák Andrásnak gyűjtöttek kopogtató cédulát, arra hivatkozva, hogy dr. Csapody Miklós visszalépett. Éppen ezért tett az MDF 15. választókerületének képviselő jelöltje feljelentést a kerületi jegyzőnél és a rendőrkapitánynál egyaránt. Valamint szeretné felhívni a lakosság figyelmét, hogy sem most, sem a későbbiekben nem tervezi a visszalépést, így az ő nevére leadni kívánt kopogtató cédulákat, az érvényes igazolvánnyal rendelkező aktivistáinak lehet leadni.

joshua - Újbuda TV (2006. 02. 17.)