Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Beindult a kampány?

Párhuzamosan azzal, hogy ellepték Budapestet a kormányellenes Matolcsy-s és Hoffmann Rózsás óriásplakátok, ismét támadások érték a FIDESZ XI. kerületi irodáját.

2013 január 10-én, 11-én és 14-én sms-ben és telefonon több fenyegetés, valamint nyomdafestéket nem tűrő mocskolódás érte a kerületi FIDESZ irodáját, az ott dolgozó, ügyeletet tartó hölgyet. Mint megtudtuk nem ez volt az első eset, ezért is érintették érzékenyen az ott dolgozókat a történtek. Mint emlékezetes 2011. november 23-án 12 óra után néhány perccel egy ismeretlen férfi megtámadta és tettleg bántalmazta a XI. kerületi FIDESZ iroda két munkatársát.

A FIDESZ újbudai irodájába egy jólszituált, 30-40 év közötti, körülbelül 180 cm magas férfi lépett be. Az irodában tartózkodó hölgy megkérdezte, miben segíthet, mire a támadó csak annyit mondott: „Ebben!”, majd ököllel támadt rá, illetve a segítségére siető aktivistát is fellökte. Hoffmann Tamás a kerület polgármestere az üggyel kapcsolatban elmondta: „Sajnos látható, hogy vannak, akik fogékonyak a gyűlöletre, és az MSZP őket hergeli, miközben nem törődik azzal, hogy ennek milyen következményei lehetnek a mindennapokban.

2011 végén egyszer már csúcsra járatta a baloldal a kormány elleni uszítást, és ekkor egy nagydarab férfi szó nélkül megvert két védtelen idős asszonyt a Fidesz irodában. Egyiküket meg is kellett műteni, és azóta is viseli az arcán a heget. Most, az új baloldali gyűlöletkampány beindulásával megint fenyegető üzenetek érkeznek az irodánkba. Ezt jelentettük a rendőrségnek és igyekszünk mindent megtenni, hogy még egyszer hasonló támadás ne történhessen, de a kampánytól megvadult gyűlölködők ellen nehéz védekezni.

Polgármesterként a kerületi emberekkel beszélgetve azt tapasztalom, hogy Újbuda nem kér ebből a gyűlöletkampányból, ezért itt is nyomatékosan kérem az MSZP-től, hogy Újbudán ne folytasson gyűlöletkampányt, ne avatkozzon bele a kerületi lakosság békés mindennapjaiba." Simicskó István, a kerület országgyűlési képviselője hozzátette: „Megdöbbentő, hogy a baloldal megint éket akar verni magyar és magyar, XI. kerületi és XI. kerületi közé. A szocialisták semmit nem tanultak a 2010-es bukásukból! A saját bőrünkön tapasztalhattuk és tapasztalhatjuk még ma is, hogy a szocialista kormányzás nyolc éve hová juttatta az országot. Az óriásplakátokon mocskolódás helyett a bocsánatkérésnek lenne helye azért, hogy eladósították, kifosztották, megnyomorították az országot.

A gyűlöletkampány a szocialisták tehetetlenségét és gyengeségét mutatja. Az MSZP azonban egyre csak süllyed Ron Werber gyűlölettel teli világába, egy olyan világba, ahol az utcákon, a plakátokon csak uszítás és hergelés van. A Fidesz-KDNP Kormánya megmutatta, hogy van kiút a gödörből, amit a baloldal ásott. Békét, nyugalmat, biztonságot és erős országot akarunk. Gyűlölködés helyett a magyar családokat, a nyugdíjasokat, a bérből és fizetésből élőket és a hazai vállalkozásokat erősítve akarunk kimászni a gödörből.”