Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 30. csütörtök, Janka, Zsanett

Átadták az Andor utcát

Lezárult a Dél-budai tehermentesítő út harmadik szakaszának kivitelezése. Az Európai Unió támogatásával 2,5 milliárd forintból megvalósult beruházásnak köszönhetően nemcsak a Lágymányosi hidat lehet gyorsabban megközelíteni, de várhatóan csökkennek Újbudán a tranzitforgalom káros hatásai is. Az építkezés kellemetlenségeit elszenvedő lakókat zajvédő megoldásokkal kárpótolták.
Az Andor utca közlekedési problémái hosszú évekig okoztak bosszúságot a környéken lakóknak, és komoly fejtörést a városvezetésnek. Újbudán az elmúlt években a helyben lakók megszámlálhatatlan panaszt nyújtottak be az önkormányzathoz, hogy egyre zajosabb, forgalmasabb és büdösebb a környék, ingatlanjaik elértéktelenednek. A forráshiánnyal indokolt várakozás után idén tavasszal azonban megkezdődhetett az építkezés. Az Andor és a Galvani utcát a 17 éve megkezdett Dél-budai tehermentesítő út építésének harmadik, és egyben befejező szakaszaként adta át a Főváros. A projektzáró rendezvényen György István főpolgármester-helyettes arra emlékeztetett, a közút első két szakasza, a Szerémi út és az Egér út 1993-ban, illetve 1998-ban készült el, a beruházást pedig évekig a helyi civil szervezetek és a környezetüket védő lakók tiltakozása kísérte. A beruházás során kétszer kétsávosra szélesítették az Andor utcát, valamint a Galvani utca egy szakaszát. A csaknem két kilométeres útszakaszon 27 ezer négyzetméter új útburkolat és 6700 négyzetméter járda épült, továbbá négy új jelzőlámpás csomópont is létesült. A beruházás részeként kicserélték az út menti épületek nyílászáróit, valamint több száz fát és cserjét ültettek a környéken. Az közút eddig hat tonna össztömegű korlátozás alá esett, mostantól viszont már a 12 tonnás gépjárművek is áthaladhatnak rajta. A korábbi városvezetés zajvédő falakat is ígért, de ezek csak néhány méteren készültek el. A szakemberek szerint ugyanis a tízemeletes házak mentén mindössze az első két emeleten élőknél csökkentené a zajt. György István újságírói kérdésre elmondta, az út forgalomterhelése nem lesz kisebb, az európai színvonalú burkolatnak, és az átjárhatóbb útnak köszönhetően azonban csökkent a zajterhelés és a környezetszennyezés. A városüzemeltetésért felelős miniszterelnök-helyettes arról tájékoztatott, a lakókkal folytatott hosszú egyezkedések eredményeként hol cserelakás felajánlásával, hol pedig jól szigetelő nyílászárók beszerelésével sikerült minden igényt kielégíteni. Ugyanakkor azt is megjegyezte, az urbanizáció elkerülhetetlen folyamat, és nincs garancia arra, hogy egy adott városrészben minden ugyanúgy marad, mint amikor a lakók odaköltöztek.