Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Árvízhelyzet Újbudán

Két helyszínen folyik intenzív védekezés az ár ellen Újbudán.

Éppen egy hete dolgoznak a Polgárivédelem XI. kerületi kirendeltségének munkatársai az árvíz ellenében. Április 29-én, szerdán a Duna az esti órákra elérte az alsó rakpart szintjét, a szakemberek már ekkor tudták, hogy hétfőre 8 méter felett lesz a víz.

Schmidt György polgárvédelmi alezredes aki kerületünkben a védelmi munkákat koordinálja, 2000 homokzsákot rendelt, hiszen négy évvel ezelőtti áradáskor is voltak kritikus helyszínek. Ezúttal a Lágymányosi öbölből már nem kellett kitelepíteni senkit, a területen élők még tavaly elköltöztek, amikor egy cég szabadidőkomplexum építése céljából lezárta a hőerőmű és a folyó közötti árteret.

A cég dolgozói figyelemmel kísérik a víz emelkedését, s bár a volt csónakházakat már szokás szerint elöntötte, délután négykor még jóval a töltés teteje alatt hullámzott a Duna. A Műegyetemen hasonló helyzet alakult ki péntekre, mint 2002-ben. A polgárivédelem 500 homokzsákot hordott a K épület alagsorába, ahová a közműalagúton át folyt be a víz. Másnap újabb 500 zsákkal vették körbe az udvari víznyelőket, mivel azokban nincs úgynevezett visszacsapó szelep, amely megakadályozná a dunavíz feltörését. Ugyancsak április 2-án a Talpas utca és a Keserűér patak találkozásánál lévő telephelyen a szivárgó vizet szivattyúzással kezdték átemelni a közműcsatornába.

A Keserűér Dunába ömlő torkolatánál található zsilipet már korábban lezárták, hogy a folyó vize ne folyhasson vissza a patak medrében, így ne veszélyeztesse Albertfalva lakosságát. Hétfőn itt újabb 1000 homokzsákot használtak fel, és mégegy szivattyút igényeltek, a Polgárivédelem Központi Parancsnokságától. Ekkorra már a BME régi épületeinek pincéiben is megjelent a víz. Babiák Sándor üzemeltetési igazgató tájékoztatása szerint az aerodinamikai tanszék épületét teljesen áramtalanították, az egyetem területén szünetel a melegkonyhai és a melegvíz szolgáltatás. Az áradás elsősorban a Duna kavicságyára épült déli területeket érinti, így az "R" a "Z", a "V1", a Stoczek és a központi épületet.

A védekezésben 10 fő vesz részt, és folyamatosan 25-30 szivattyú működik. Órák nem fognak elmaradni, mivel a hallgatók által látogatott szinteket nem érinti az áradás, a hallgatói önkormányzat azonban 50 önkéntessel a Margitsziget védelmén dolgozók munkáját segíti. A Műegyetem melegvíz és áramszolgáltatásának teljes körű helyreállítása óvatos becslések szerint is elhúzódik a jövő hét végéig. Itt és valamennyi újbudai helyszínen a gátakon dolgozók folyamatosan tartják a kapcsolatot a Polgárivédelem kerületi kirendeltségével. Április 4-én este nyolckor a Duna 860 centiméter felett áradt, tetőzés szerda reggel várható.

KA - Újbuda TV (2006. 04. 05.)