Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Angyalok harca a graffiti ellen

Újra angyalbőrbe bújtak a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói, hogy így vegyék fel a versenyt a ránk zúduló kosz- és szemétáradattal. Az önkéntesek ezúttal a graffiti ellen harcoltak.

Az Önkéntes Nap célja, hogy a kerületet második otthonukként megélő több ezer hallgató visszaadhasson valamit a kerületnek az itt eltöltött éveiért. Az Önkéntes Nap 2011-ben kezdődött a Karolina úti Ortopédiai Klinika Gyermekosztályának kifestésével, illegális szemétlerakók felszámolásával és parkosítással. A program olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttek a kezdeményezést folytatják. 2012-ben már kiterjedtebb programmal készültek a fiatalok, óvodák és iskolák kerítésének felújítását, takarítását vállalták magukra, de folytatódott a szemétlerakók felszámolása és a parkosítás is. 

Idén minden eddiginél többen jelentkeztek az Angyal vagyok! rendezvényre, a hallgatók létszáma meghaladta az ezer főt. Ennek megfelelően a program is előrelépett, folytatódott a szemétlerakók felszámolása, valamint az iskolák, óvodák, bölcsődék felújítása, kerítésfestése és az új játékpályák felfestése, amely összesen nyolc intézményt érintett. 
Új programként kerül be a graffiti és a vadplakátok eltávolítása a környező házakról, oszlopokról. A fiatalok munkáját több cég is segítette, többek között az Újbuda Prizma is, akik a takarításhoz szükséges kellékeket biztosította a hallgatók számára. Az önkéntes akcióhoz nemcsak az egyetem hallgatói, hanem szervezetek és magányszemélyek is csatlakoztak, így többek között a kerület első embere, Hoffmann Tamás is.

KA (2013. 10. 03.)

Címkék: