A nyári tábor már több évtizedes múltra tekint vissza, és nagy sikere van a gyerekek körében. Két éve már III., V. és IX. kerületi diákokat is fogad, azonban máig sokan érkeznek a XI. kerületből is - meséli Háklár Gyöngyi, tanítónő, aki felügyelőként a táborban töltötte a nyári szünet jelentős részét. A táboroztatást évről-évre tekintélyes tanári gárda vállalja magára, idén a tanárok mellett három iskolaigazgató is jelen volt. Ledniczky Nándor, az Egry József Általános Iskola nyugalmazott , Homolay Károly a Gárdonyi Géza Általános Iskola jelenlegi, valamint Giricz János, a Csíkihegyek utcai Általános Iskola hivatalban lévő igazgatója.
A kéthetes turnusok június 16-ától augusztus 19-éig tartottak, több száz gyerek részvételével. A tábor maximális létszáma az egyik turnusban mintegy hatszáz fő volt. A nyaralók nyolcvan százaléka alsó tagozaton tanult. Az újbudai gyerekek mindegyike önkormányzati támogatással érkezett, csak annak mértéke volt különböző. A rendszeres nevelési segélyen lévők térítésmentesen, a három vagy annál több gyermekes szülők fiai és lányai pedig fél áron vehettek részt a napközis táborban. A többi diáknak csak az étkezést kellett kifizetni, a további programok számukra is díjtalanok voltak.
Elég sok programmal vártuk a diákokat � tette hozzá Háklár Gyöngyi. Szövés-fonást, gipszöntést, papírmunkát, számítástechnikát, sportfoglalkozásokat és rock and roll tanítást is szerveztünk számukra. Reggeli után ők maguk dönthették el milyen foglalkozáson kívánnak részt venni. A sporttevékenység lehetett strandröplabda, kosárlabda, foci vagy úszás.
A rendszeres programok mellett kiemelkedő eseményei is voltak a tábornak. A táborozók érdekes és szórakoztató színházi előadásokat nézhettek meg valamennyi turnusban. A Budaörsi Játékszín művészei mesejátékot adtak elő, a Musical Varázs énekes-táncosai pedig musicalrészleteket. Az utóbbi produkcióba bevonták a tábor résztvevőit is, akik örömmel táncra perdültek az előadások alatt. A táborozók szimulált tűzoltó és katasztrófavédelmi mentéseket is megnézhettek, ami nem kevésbé aratott sikert. A művelődést szolgálta két múzeumlátogatás is. Két újbudai múzeumba is ellátogattak a gyerekek: a Műegyetem műszaki múzeumába és az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjteménybe.
Tartottunk szellemi és sportversenyeket is, melynek győztesei külön jutalomprogramokon is részt vehettek - folytatja Gyöngyi néni. A szellemi vetélkedő nyertesei a Ferihegyi Repülőtérre látogathattak el,ami a legtöbb visszajelzés szerint csúcspontja volt a programoknak. A sportverseny díjazottjai a budafoki autómúzeumba és a csillebérci kalandparkba kirándulhattak, ahol ügyességi túlélő versenybe nevezhettek be. A versenyek között volt erdei futó- és hullahop karika verseny. A népszerű Ki mit ezen a nyáron sem maradt ki a programból, amelyen vers, ének és tánc kategóriában egyaránt indulni lehetett.
Szeretném kiemelni, hogy rendkívül nyugodt volt az idei nyár a napközis táborban. Különösebb rendbontások nem történtek, sőt újabb barátságok is születtek a különböző kerületek diákjai között. Nem feledkezhettem el arról sem, hogy milyen siker volt a Közterület-felügyelet akciója. A gyerekek élményeit ezzel az utolsó napon is még tovább lehetett fokozni. A kis és nagyobb táborozók az élmények mellett valami kézzelfogható emléket- egy ajándék játékot is - magukkal vihettek. Nagy öröm volt látni az ajándékok szétosztásakor a boldog gyermekarcokat, az uzsonnakor felszolgált mintegy ezer müzli szelet pedig csak fél óráig tartott.