A szellemi vakság: Beszélgetés Bitó Lászlóval

Ha valaki ilyen sok mindent tesz le az asztalra az orvostudomány terén, mint Ön, akkor miért nyit egy másik műfaj felé? Számomra az orvosi pályát a kényszer szülte. Amikor a forradalom után Amerikába kerültem, szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy elégséges angoltudás nélkül korlátozottak a lehetőségeim. Az orvostudományhoz szükséges tárgyakkal sokkal könnyebb volt megbirkóznom, mint az irodalmi szakhoz szükséges sok olvasással. Orvoskutatóként el is értem mindent, amit célul tűztem ki a testi vakság meggátolása érdekében: nyugdíjasként a szellemi vakság ellen vettem fel a harcot. Az írói hivatás lényegének tartom, hogy gondolkodásra bírjuk az embereket, ezért is tértem vissza az első szerelmemhez, az irodalomhoz. Mit ért az alatt a fogalom alatt, hogy szellemi vakság? Milyennek látja az embereket? Világszerte sok a szűk látókörű ember, aki meg van győződve arról, hogy az ő igazsága az egyetlen igazság. A legjobb gyógymód erre az olvasás. Minden regény új világot tár elénk és minél több világot fedezünk fel, annál nyitottabbak leszünk az élet minden területén. Ma különös figyelmet kellene fordítani kultúránk, anyanyelvünk ápolására: az írásra és olvasásra. Miért? Mi változott? Beléptünk az Európai Unióba. Ez minden eddiginél nagyobb biztonságot nyújt hazánknak, hiszen sokat szenvedtünk az Európán végigsöprő háborúk során. A határok eltörlésével olyan szabadságot nyertünk, amelyről serdülő koromban álmodni sem mertem. Ugyanakkor sok területen beszűkült a szuverenitásunk. Egyedül a kultúránk maradt a miénk. És ha meg akarjuk őrizni nemzeti identitásunkat, akkor legfőbbképpen az anyanyelvünket kell ápolnunk Az írói hivatásra ezért minden eddiginél nagyobb felelősség hárul. Ha már az irodalomnál tartunk: miért pont bibliai témákat dolgozott fel? Ezek a nyugati civilizációnk alaptörténetei. Akár olvassuk a Bibliát, akár nem, meghatározzák gondolkodásmódunkat, egymáshoz való viszonyunkat. Ezekhez az alapokhoz kell visszatérnünk, ha meg akarjuk érteni, hogyan jutottunk idáig, és meg kell tanulnunk korunk számára is értelmezni az évezredekkel ezelőtt leírtakat. Amíg, például, nem szabadulunk meg a mindannyiunk tudatalattijában élő bibliai tanítástól, amely Évát Ádám oldalbordájának tartja, addig az emancipáció, a női egyenjogúság nem költözhet a törvénykönyvekből a szívünkbe. De egyéb dolgokban is változtatnunk kell a gondolkodásmódunkon… Például? A globalizálódás miatt felgyorsult az életünk, és egyre gyorsabban fejlődik a technológia, amivel nem tartott lépést a gondolkodásmódunk. Itt van például az orvostudomány gyorsuló fejlődése. Száz évvel ezelőtt még egy-két hét alatt elvitte a tüdőgyulladás az ágynak esett idős embert, ma pedig akkor is életben tudunk tartani egy testet, ha már nem működik az agya. Körülöttünk minden megváltozott, és ezért a gondolkodásmódunknak is meg kell változnia: és nem csak az élethez, hanem a halálhoz való viszonyunknak is. Az orvostudomány csak meghosszabbítani tudja a haláltusánkat, de nem képes legyőzni a halált. Mi a megoldás Ön szerint? Nálunk is be kellene vezetni az eutanáziatörvényt, mint Hollandiában? A holland és a belga törvény egyaránt rossz. Ezek csak kereteket szabnak az úgynevezett passzív eutanáziának, amelyet világszerte gyakoroltak eddig is. Nem annak kéne fő célunknak lenni, hogy a haláltusát megrövidítsük. Sokkal fontosabb, hogy megbékéljünk az életutunk végén türelmesen ránk váró halállal, amely megvált az öregedés elkerülhetetlen fogyatékosságaitól, a megalázottságtól, emberi méltóságunk fokozatos elvesztésétől. Hiszen mint minden más, a szervezetünk is „elkopik” egyszer. Képesek vagyunk mindenféle fantasztikus masinákat, autókat gyártani, de olyat nem, amelyik 80 éven át megállás nélkül működne, mint ahogy a szívünk teszi. A kérdés nem az, hogy meghalunk-e, hanem, hogy hogyan halhatunk meg emberhez méltóan? Azért van szükség jó eutanáziatörvényre, hogy ne az orvos vagy bárki más döntse el, mikor és milyen módon segítenek kilépni az életből, hanem, hogy az önrendelkezési jogunk érvényesülhessen életünk utolsó nagy kihívásában: az élet méltó befejezésében. Ezért vezettem be az eutelia fogalmát - ami jó véget jelent - Boldogabb élet - jó halál című könyvemben. Itt többek között amellett érvelek, hogy éppúgy, ahogy ma már képesített szakértők segítik ki a magzatot a méhből, elvárhatjuk, hogy életutunk végén is álljanak mellettünk olyan hivatásos szakértők, akik segítenek kilépni az életből, amikor eljön annak az ideje. Valamiféle eutanázia-végrehajtóra gondol? A jó halál nem egy injekciós tűben lakozik. Sokkal többről van szó: éppen egy jézusi tanításból vezettem le, hogy a gondolkodásmódunk megváltoztatásával - a rettegő félelem helyett - csodálatos szeretetélménnyé varázsolhatjuk a halálunkat.