Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A rendőrkapitány jelenti - 2008. 10. 28.

Elfogták a betörőket és gépkocsitolvajokat. Hallgatók csaltak egyetemi dolgozatírás közben. A XI. kerületben az elmúlt napokban két jelentősebb - rendőrségi beavatkozást igénylő - esemény történt.


Betörők és gépkocsi tolvajok elfogásáról

2008. október 25.-én, a délutáni órákban a kapitányság járőrei a XI. kerület Tóvárosban járőrszolgálatot láttak el, amikor arra lettek figyelmesek, hogy egy teherkocsiból egy másikba rakodnak át. Odahajtottak a gépkocsikhoz, ahonnan valaki menekülni kezdett, míg a másik kettő megadta magát. A menekülő tettest egy percen belül elfogták a segítségül érkező rendőrök. Ezt követően kiderült, hogy az elkövetők egy vidéki raktárfeltörés során az egyik gépkocsit eltulajdonították és abban szállították fel Budapestre értékesítési céllal a számítástechnikai segédanyagokat.

Rövid időn belül kiderült az is, hogy az egyik férfi egy korábbi betörés elkövetésével is összefüggésbe hozható. Az eljárást a Győri Városi Rendőrkapitányság folytatja. A sikeres intézkedés végrehajtása azért volt lehetséges, mert a kollégáim lelkiismeretesen látták el a szolgálatukat.

Több ilyen rendőrre volna szükségünk.
----------------------------------------------------------

Egyetemi dolgozatírással kapcsolatos csalás

Érdekes bűnügy miatt kellett az utóbbi időben büntetőeljárást folytatnunk. Az egyik kerületi felsőoktatási intézmény oktatója jelezte, hogy egy matematika dolgozatnál gyanús lett számára, hogy azt nem az a diák írta, akinek a neve a teszten szerepelt. Ennek alapján magánokirat hamisítás miatt indult büntetőeljárás, melynek során rövid időn belül kiderült, hogy nem annak a diáknak a kézírásával íródott a dolgozat, mint az általa korábban írottak.

Első kihallgatásán az érintett hallgató tagadta, hogy más írta volna meg a tesztet helyette, ami miatt írásszakértő bevonására került sor. Az ügyben eljáró nyomozó kolléga megállapította azt is, hogy szerinte ki lehet, aki a szóban forgó dolgozatot megírta.

Ez a gyanúja igazolódott is, amit részben az írásszakértő megerősített, részben pedig az ezt követő beismerő vallomások is megerősítettek. Ebben az ügyben egy "diákcsínyt" próbáltak a hallgatók megvalósítani, mégis büntetőügy lett belőle, ami miatt nekünk hosszú munkaórákat kellett belefektetni a nyomozásba, a bizonyítékok beszerzésébe, valamint több tízezer forint költség is keletkezett a szakértő bevonása miatt.

A dolgozatot megíró diák elmondta, hogy csak segíteni szeretett volna barátjának, mivel tudta, hogy a matematikai felkészültsége nem elegendő a sikeres dolgozat megírásához.

Dr. Balázs Norbert - rendőrkapitány, Újbuda (2008. 10. 28.)