Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A "királyok játéka" Gazdagréten

A Kerület Napja, azaz XI. hónap 11. tiszteletére hagyományteremtő szándékkal sakkversenyt rendeznek a Gazdagréti Közösségi Házban.

Jenei Ilona, a GKH igazgatója elmondta, a verseny célja a sakkbaráti kapcsolatok ápolása, a sakk népszerűsítése elsősorban Gazdagréten, illetve Újbudán, de bárhonnan szívesen várják a versenyzőket. A közösségi házban évek óta működik sakk klub, amely igen népszerű a helyi nyugdíjasok körében.

Sokan azt gondolják, hogy a sakk egy unalmas sportág, valójában azonban komoly szellemi és fizikai megerőltetést feltételező tevékenység, amely igényli az analitikus gondolkodást, a kreativitást és a kiváló emlékezőtehetséget.

A játék története a legendák világába nyúlik vissza. Az ismert mese szerint egy brahmin találta fel a sakkot. Jutalmul a rádzsától első hallásra jelentéktelennek tűnő fizetséget kért, mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla kockáira a következő szabály szerint képletesen rátehető: az első kockára egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig duplája. Hamar kiderült, hogy ennyi búza nem terem a Földön.

Neve a perzsa sah szóból ered, amely uralkodót jelent. Európában a XI.-XII. században kezdték el játszani a királyi udvarokban. Az 1600-as években már minden megvolt, ami a mai sakkot jellemzi: hivatásos játékosok, versenyek, sakk-könyvek és lelkes rajongók.

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt, a Törökugrató utca 9. alatt található közösségi házban, november 10-én 9 órától a gazdagréti királyok összecsapásán!

Újbuda ÚJSÁG (2007. 10. 27.)