Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

A kilenc éves Anna hárfát kapott a Weiner Zeneiskolában

A Csodalámpa Alapítvány eddig több mint 700 kívánságot teljesített.

A Csodalámpa Alapítvány nemrég egy kilenc éves kislány álmát váltotta valóra: Anna egy hárfát kapott ajándékba a Csodalámpa Alapítványtól a Weiner Leó Zeneiskolában.

Az alapítvány 2003 óta teljesíti olyan három és tizennyolc év közötti gyerekek kívánságát, akik életet veszélyeztető betegségben szenvednek. Az álmaik megvalósítására váró fiatalok tumoros, leukémiás betegségben szenvedő, vesebeteg, cukorbeteg, szívbeteg, sorvadásos beteg, szívátültetett gyermekek, ahol a család anyagi helyzete a kívánság teljesítését nem teszi lehetővé.

Magyarországon sajnos körülbelül ötezer olyan fiatal él, aki ilyen helyzetben vannak. Bár a fent felsorolt életet veszélyeztető betegségekbe bele is lehet halni, de a gyerekek 80-85 százaléka általában meggyógyul - így ezek szerencsére nem az utolsó kívánságok.

Az elmúlt öt év alatt több mint hétszáz álmot sikerült valóra váltani, tavaly szinte minden második nap volt egy kívánságteljesítés Magyarországon. A kis betegek játékokat, elektronikus tárgyakat kértek, találkozhattak magyar és külföldi hírességekkel, elutazhattak olyan helyekre, ahová csak egészséges társaik juthattak el eddig.

Anna nagyon szeret zenélni, már régen vágyott egy hárfára, ez a hangszer azonban különösen drága - még a hangszerkészítő kedvezményével is háromszázötvenezer forintba került - az alapítvány szervezésében ezt egy reklámcég finanszírozta.

A kicsik álmai között szinte első helyen szerepel a laptop és a mobiltelefon - hiszen a kis betegek a kórházi vagy otthoni kelezések alatt hosszú ideig gyakorlatilag el vannak zárva a világtól. Annához hasonlóan sokan hangszerre vágynak, mások szeretnének eljutni a Vidámparkba, Állatkertbe, Planetáriumba vagy a Bécsi Prater-be.

A fiúk nagy álma találkozni például Jackie Chan-nal, Fernando Alonso-val az Irigy Hónaljmiriggyel, vagy Kertész Imrével, de szívesen elmennének egy Manchaster United, vagy Juventus focimeccsre is. Volt, aki teleszkópos kerékpárt, papagájt, horgászfelszerelést vagy Barbie-hintót szeretett volna, mások kagylót gyűjteni a tengerparton, vagy delfinekkel úszni. A kamasz Tamásnak például türelmesnek kell lennie - kívánsága ugyanis még várólistán van - ő Dopeman-nal szeretne rappelni.

Az ötlet eredetileg Amerikából származik, azonban ma már a világ számos országában léteznek hasonló alapítványok. A kezdeményezést nemcsak multinacionális cégek, de kisebb vállalkozások és magánemberek is támogatják. Az anyagi mércével mérve kisebb álmok megvalósításához ugyanis kisebb támogatás is elegendő, sok kicsi sokra megy - mondta Felkai Márta kommunikációs vezető.

Az alapítványnak igen nehéz a dolga, ugyanis összesen három alkalmazottal dolgozik - a kívánságok meg csak gyűlnek. A kollegák munkáját a budapesti központ mellett hét regionális kórházban számos önkéntes segíti, a hosszú távú céljuk azonban az, hogy kialakítsanak egy, egész országot átfogó önkéntes hálózatot.

Ahhoz, hogy valaki "Csodalámpa-gyerek" lehessen a kezelőorvos igazolására van szükség, hogy a kis beteg valóban az életet veszélyeztető kategóriába tartozik, a másik fontos szempont hogy a gyermek egészségügyileg is alkalmas legyen a kívánság megvalósítására.

Az orvosi tapasztalatok is alátámasztják, hogy ezek a csodák valóságosak - a kezelésről való megfeledkezés, az átélt pozitív érzelmek a gyermek immunrendszerére pozitív hatással vannak. A szakemberek szerint az a tény, hogy valaki érdeklődik felőlük, foglalkozik velük, emberszámba veszi őket, lelkesítő és mérhetően segíti a gyógyulásukat.

Egyik alkalommal például egy tizenhat éves lányt kedvenc énekese Gáspár Laci látogatta meg a kórházban - a betegre ez olyan pszichés hatással volt, hogy egy hét múlva képes volt ellátogatni a sztár egyik koncertjére - együtt énekelt Lacival a színpadon.

"Az ajándék tehát nemcsak mosolyban mérhető, hanem a gyógyulás mértékében is, hiszen ez a valóságban azt jelenti, hogy a gyerekben megtörjük a hosszú kezelések keserű rutinját, ismét kitágítjuk a betegszobára beszűkült világot. Reményt adunk a "képtelen, lehetetlen" kívánság megvalósulásának élményével." - fogalmazott Felkai Márta.

Az alapítvány továbbra is várja a támogatók felajánlásait, önkéntesek jelentkezését, és természetesen az újabb kívánságokat!

Huszák Nina - ÚJBUDA TV (2008. 04. 09.)

 

Kapcsolódó linkek:

Csodalámpa Alapítvány