Az idei nyár minden hétvégéje újdonságot hoz. Az első kellemes meglepetést a 4 éves oszlopos almafánk hozta, idén először sok pici termést sejtetett. Hetekig ő volt a sláger, elsőnek őt néztem, vajon hány almánk lesz. Végül 7 növekedését követjük hétről-hétre. Aztán egyik "szemlém" alkalmával, a tizen-sok éves fügefánkon - egy szép nyaralás kedves emléke - látok 3-4 valamit. Lehet, hogy életében először termése lesz? Telnek a hetek, a 3-4-ből sok lesz, és ahogy nő, bizony füge lesz. (ha beérik)
Másik hétvégén, reggeli kerti kávézásunk közben - kedvenc időtöltésként - belemeredünk a mozdulatlan, néma kertbe. Várjuk a "reggeliző" madarakat. A szokásos rigók, fecskék, verebek mellett, "kat-kat"-ot hallatva jelzik a rozsdásfarkúak, hogy ők is a közelben vannak. Egyszer csak megjelenik valami szokatlan, kék-fehér szépség. Gyorsan előkerül a "madárkönyvem", (Rob Hume: Madárlesen) lázasan keresem, ki lehet ő. Türelmesen sétál előttünk, minden oldalról megmutatja magát, de hiába, nem találom. Másnap reggel ismét megérkezik, és vele 2 "társa", kisebbek és barna-fehérek. Ismét elő a "madárkönyv". Most már sikeres a keresés; erdei pinty gyerekek, az apukájukkal. Napközben a gyerekek vissza-visszatérnek, láthatóan jól érzik magukat nálunk. Mindent megkóstolnak, látszik még minden íz új számukra. A jövőben lesz kit visszavárnunk. (Évekkel ezelőtt már megéltünk hasonlót, amikor egy madármama minden reggel végigsétált nálunk, majd elhozta kicsinyeit is. Két napig kísérte őket, aztán már csak a gyerekek tértek vissza.)
Aztán újabb hétvége, újabb kellemes meglepetéssel. Almafánkkal egyszerre vettünk egy pici gránátalmafát is. (mindig tetszett, ha egész nyáron pompásan virágzó fát láttam) Szóval, ő is 4 éves. Élvezem, ahogy hétről-hétre nő, bokrosodik. Mondják, még 1-2 év, és virágozni fog. Várok türelemmel, megéri. Ám egyszer csak, - egyetlen pici piros "bogyó" van rajta, belőle lesz a virág! Most ő a kedvenc, elsőnek őt nézem, mekkorát nőtt egy hét alatt.
A múlt hét újabb madár különlegességet repített hozzánk. Ő megjelent, én máris nyúltam a "madárkönyvhöz", amiből megtudtam, hogy léprigó jött reggelizni a sárgarigókkal. Még sose járt nálunk, (legalábbis nem láttuk) örülünk neki is.
Ennél azért kevésbé a múlt heti viharnak, bár sose látott szépséget is hozott. A nyílt vízen, kb. 3 méteres vízfüggönyt vitt a szél, bent a kertben körbejárt az eső, amit a szél forgatott. (Kárt nem okozott, nem úgy, mint tavaly, amikor a hasonló tornádó áldozata lett a 8 méter feletti ezüstfenyőnk) Bentről érdekes látvány volt, ahogy a teraszt körbejáró vízfüggöny bekapcsolja a mozgásérzékelőt. Ennek a hétnek is van meglepetése, váratlanul kinyílt az első nemesített mályva. Igazán szép tőle, hogy vasárnapra időzítette magát. (Főleg, mert csak egy napig pompázik.)
Jó, hogy még tart a nyár. Ha már nem is hoz újat, van mit nézegetni, ha megérkezünk. Na, és várnak a régi ismerős madárhangok, a brekegések, a kék szitakötők, a nyíló virágok... Én élvezem ezt a rendkívüli nyarat (csak ne lenne ilyen meleg).
