Most is ez volt az ünnepi program egyik része - séta a Feneketlen-tó körül, kacsa- és galambetetés, majd séta a kertben. Körbejártuk a kihelyezett madáretetőket, kicsit imitáltuk az etetést is - felkészülve a majdani, téli sétára. Böngésztük, olvastuk a madárbarát kert táblákat, és tippeltünk a madarak nevére. Nagyon jó szórakozás volt mindannyiunknak. Utána kilestük az aranyhalak bújócskázását a tóban, majd megkerülve az orgonasövényt, elindultunk a nagy cédrus felé - őt mindig külön is megnézzük.
Az úton már messziről észrevettük a fekete gombócokat a bokrok alján, de még előbb a tejjel megtöltött tányérkákat az egyik etető közelében. Unokáim örvendezve közeledtek a szénfekete kiscicákhoz, akik a bokor alján napoztak - csakugyan kicsi, formás fekete gombolyagok voltak, álmos szemekkel, fényes, fekete bundában. Láttunkra ijedten bújtak a bokrok védelmébe, a felújítás alatt álló kerti ház (?) közelében. A gyerekek csalódása nem tartott sokáig - a fák alatt újabb cicust fedeztek fel, de már nem közelítettünk feléjük, nem zavartuk nyugalmukat. Így is lehet szeretni őket - messziről, mondta a kisebbik manó.
Sétáltunk tovább. Unokáim figyelmét már a "lángoló" perzsafa kötötte le, majd a rózsák és a sziklakert még virágzó növényei. Már éppen kifelé tartottunk, amikor lányunokám megállt, szembefordult velem, komolyan rámnézett és a következőt kérdezte:
- Mami, ha a cicák megnőnek, megeszik a cinegéket és a feketerigót?
Nem jutottam szóhoz - a kérdező most múlt négy éves, alig óvodás. Még nem hallhatott a táplálékláncról. De a történet elgondolkoztatott.
Hogy is van ez?
A madárbarát füvészkertben cicabarát gazdik élnek?
|
|
|
június 26. szerda,
János, Pál
