Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 27. szombat, Zita

60+ Médiaműhely: Két keréken szabadon, avagy korlátok közé szorítva

Jó ideje már nem láttam Bélát, a szomszédot. Azt hittem vidéken van. Néhány napja munkából hazatérve, ajtaja előtt kis rámpára lettem figyelmes. Nocsak, valaki van Béla lakásában! Pár perc múlva csengettek. Béla ült az ajtóm előtt, kerekesszékében. Megdöbbentem egy pillanatra, (Béla is látta rajtam) majd beszélgetni kezdünk. Kiderült, Bélát nem is veszik emberszámba, a korlátozzák a mozgás szabadságában. Az akadálymentesítés áll, a helyzet elszomorító.

Igen, mától így próbálok élni! Hazajöttem a kórházból, itt vagyok! - mondta és elkezdett mesélni.
Tudja felkészítettek erre az életre, de egy csomó mindenről nem beszéltek. Nem szóltak arról, hogy hiába lakom a földszinten, nem tudok itthonról kimozdulni, mert a kapuig lépcső vezet. Oda nem tehetek rámpát, mert a társasház lakóit zavarja. Szerintük elcsúfítja a lépcsőházat. Séta gyanánt marad ez a pár méter itt az ajtó előtt.

Szívesen segítek, ha úgy gondolja!
Köszönöm, mert tudja egyedül élek, nincs aki, bevásároljon, a házhoz szállítás meg drága.
Megbeszéltük, hogy amiben tudok, segítek, hiszen én naponta szabadon járok-kelek.

Elbúcsúzva Bélától elgondolkodtam, hogy mennyi korlátot jelent az a tény, hogy kerekesszékben él tovább.
Vajon, hogy megy el egy moziba, színházba vagy étterembe? Környékünkön csak olyan jármű közlekedik, amire nem tud felszállni. A legtöbb üzlet, hipermarket elérhetetlen a számára. Könyvtár is alig van ahova gond nélkül bejut. Próbáltak már kerekesszékkel egy nagyáruház pénztárához beállni? A körzeti orvosi rendelők is elérhetetlenek, mert ha a bejáratot meg is lehet közelítenie, akkor a rendelő ajtaján már nem tud bemenni, mert keskeny az ajtó.

Ahogy ezeket végiggondolom, én is elszomorodom. Megértem a Béla arcán átfutó keserű mosolyt.
Tényleg, hogy fogja ezt feldolgozni! Eddigi, mozgalmas életét meglehetősen korlátok közé szorította a betegsége. Teljesen magára maradt, barátai messze laknak. Arra, hogy segítséget vegyen igénybe hosszú távon nincs lehetősége.

Merészet gondolva, - Béla szemével - körülnéztem, mit tapasztalok én. Hát nem volt szívderítő az eredmény!
Alig akad olyan tömegközlekedési jármű, ami alkalmas a kerekesszékkel való utazásra. (Van néhány, de azok nem erre közlekednek.) A metrók sem alkalmasak erre a célra.
Van pár hivatal, ahova könnyen bejut, mert ott a hasonló körülmények között élők is fontosak. A lakóközösségek viselkedése is felháborító! Találomra benéztem pár épületbe és megkérdeztem az ott élőket. Lesújtó tapasztalatokkal távoztam! A rámpa ellen majdnem mindenhol elzárkóztak. (Pedig ez a kisgyerekes családok babakocsis közlekedését is nagyban segítené!)

Többnapos "tanulmányutam" végén elszomorodva számoltam be tapasztalataimról Bélának, aki meglepődött azon, hogy mire vállalkoztam.
Megspórolhatta volna magának ezt!- mondta. Tudja, mert a "rehabon" beszélgetve sorstársaival hasonló, de még elszomorítóbb tapasztalatokkal lett "gazdagabb".

Nem akartam mondani Bélának, hogy nem bántam meg ezt a "tanulmányi kirándulást". Sok tapasztalatot és emberi közönyt "gyűjtöttem be" Újbudán. Gondolom más kerületekben, városokban is hasonló a helyzet. Sokat kell még tenni a sokat emlegetett "Esélyegyenlőségi törvény" háza táján. Főleg, a fejekben!

(sztorma) - 60+ Médiaműhely (2009. 07. 22.)