Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

60+ Médiaműhely: Két év?!

Ha meghallja a hajléktalan szót, Önnek mi jut eszébe legelőször? Igen, hallom a választ! Azt is tudom, hogy az év bizonyos szakaszában - télen - másként is gondolunk rájuk. Akkor több segítséget kapnak. A téli hidegek elmúltával azonban visszatérünk a sztereotípiákhoz!

Hogyan élnek és mit csinálnak nyáron a fedél nélkül élő emberek? Milyen lehetőségeik vannak kitörni ebből a helyzetből? Milyen az élet egy hajléktalanszállón?
Ezek a kérdések motoszkáltak bennem már jó ideje.

A Jövőt a Hajléktalanoknak Alapítvány egyik hajléktalanszállója a kerületünkben működik - a Mag népe egyház támogatásával.
Noéh András tanácsnokot a szálló mindennapjairól, gondjaikról kérdezem.

Mióta üzemel a szálló?

2004. júniusa és 2005. augusztusa közötti időszakban nyitottuk meg a Lehetőség Háza néven ismert szállókat. Budapesten 4 ilyen ház működik, egy itt Újbudán, kettő a XXIII. kerületben és egy a XXI. kerületben. Egy-egy ház 150 embernek ad két évre otthont. A téli krízishelyzetben ezen kívül 60 embert tudunk még fogadni.
Próbálunk segíteni a lakókon, hogy lakáshoz jussanak, tudjanak tisztálkodni és legyen mit enniük

Két évre? És utána mi van?

Igen! Két évig lakhat itt az utcára került ember. Ez alatt az időszak alatt kellene munkát és lakhatási lehetőséget találnia. A két év letelte után el kell hagynia a szállót. Magyarán ki kell tennünk Őket, mert különben súlyos pénzbüntetést szabnak ki ránk!

Ha már szóba került a pénz, mennyibe kerül egy ember ellátása? Miből fedezik a költségeket?

A normatív támogatás szerint egy ember egy évi ellátása bruttó 468.350,- Ft. Ezen kívül más állami támogatást nem kapunk. Ezt az épületet egy magánszemélytől béreljük piaci áron. A normatív támogatás fedezi ezt.

És a többi kiadás?

Magánemberek és cégek is segítenek időnként - a lehetőségeikhez mérten. Itt készül az újság is, amit a lakók árulnak. Nagyon sok esetben ruhaneműt és élelmiszert is kapunk.
Előfordult az is, hogy több adományt kaptunk, mint amennyire szükségünk volt. A 'felesleget' átadtuk a Vöröskereszt részére, és akkor ők juttatták el a rászorulóknak az adományt. Ez azonban nem rendszeres, de volt már ilyen is!

Mi a legnagyobb probléma?

Az itt élő 150 embernek is a munkahely keresés a legnagyobb problémája, ugyanúgy, mint ma nagyon sok nem a Lehetőség Házában lakó embernek. Nehéz, néha megoldhatatlannak tűnik a rendszeres munka! Lakóink közel 80%-ának van időnként lehetősége dolgozni. Keressük a lehetőségeket!

Itt a kerületben nagyon jó az együttműködésünk a Közterület Felügyelettel és a Prizmával (Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft). Például a múltkori nagy vihar után ötvenen az ő irányításukkal tették rendbe a Hamzsabégi útnál lévő sétányt.
Sajnos nem általános ez az együttműködés! A legtöbb munkáltató nem szívesen alkalmaz szállólakót!
Higgye el, nem szólam, de az itt lakó emberek is szívesebben dolgoznának!

Lehetőségek, sikerek?

A lehetőségek elég szűkek! Különféle szakköreink vannak, amin részt vehetnek a szállólakók. Sokat jelent ez, lelkileg is segít! A tanulásban is kapnak segítséget. Második lehetőségnek tekintik ezt. Volt már olyan is, hogy szociális munkás lett a szállólakókból. Elvégezték az iskolát, és most ők segítenek társaiknak. Tartottunk már esküvőt is itt. Az elmúlt napokban a Kazán István Kamaraszínház társulata tartott előadást az egyik házunkban.

Alkohol, drog milyen problémát okoz? Mennyire van jelen itt?

Megjelent már mind a kettő! A drog főleg a fiatalabb korosztálynál fordult elő. A rendőrség segítségével oldottuk meg ezt a kérdést.
Az alkohol, az más! Van egy bizonyos 'szint' ami fölött nem jöhetnek be ittasan a szállóra. Maguk a lakók is 'kiközösítik' azokat, akik problémát okoznak, zavarják a rendet. Ha kijózanodik, bejöhet! Megbeszéljük a történteket.

Szándékosan nem írom le, hogy hol is van a Lehetőség Háza! Az, aki 'jó szándékkal' segítő kezet akar nyújtani az itt élőknek, meg fogja találni! Leginkább munkalehetőségre lenne szükségük nekik is, mint nekünk, akik 'fedél alatt' élünk.

sztorma - 60+ Médiaműhely (2010. 08. 27.)