A téren álló feldíszített karácsonyfa és az illat visszaröpít a gyermekkoromba. Ez bizony fahéj és szegfűszeg. . .
Mire beazonosítom, már finom hurka, kolbász illat úszik. Disznóvágás forralt borral? Már sorakoznak is előttem a fagyos, decemberi reggelek falusi disznótoros képei. Látom a csizmás, bekecses embereket, az ijedt, gömbölyödő áldozatot, hallom a szörnyű visítást az ólból - jajjjjj, ilyenkor szoktam a fülemre húzni a dunyhát! Hallom Nagyapám engesztelő hangját: De azért a farkát megkóstolod, ugye? Én ugyan nem, majd a Jancsi! - válaszolom morcosan unokatestvéremre nézve, amikor előjövök búvóhelyemről. Akkor már javában pörkölik a négylábút - ropog a frissen vágott fa a katlan alatt, vígan száll az akácfa füstje a kicsi pörkölőből és a katlan alól. Még nincs sok tennivaló, a konyhában forralt bort készítenek a böllérnek és segítőinek: fahéj, bors, szegfűszeg. . . - micsoda illat! Már lehet kivinni nagy cserépkancsóban, hogy ne fázzanak az emberek a munka közben.
Sokáig tart, míg barnásra pörkölik és tisztára mosdatják az egykori kismalacot! Belőle bizony csak estefelé lesz hurka, kolbász - addig sok mindent kell még csinálni. Nagyanyám a hurkakészítéshez főzi a babérleveles rizskását - szeretem ennek is az illatát, különösen, amikor össze lehet keverni a sült hagymával a hurkatöltés előtt. Aztán odateszik majd a tepertőt sülni - a nagy üstben kell majd kavargatni -, először a felnőttek kezelik, majd amikor megereszti kicsit a zsírját, nekünk is szabad óvatosan kavargatni. Fenséges a friss tepertő illata!
De ne kalandozzunk annyira el! Ez itt a kirakodó falatozója - éppen a sült szeleteket forgatják, már készen van a hurka-kolbász páros! Mellette a forralt bort árulják, meg a krampampulit! Micsoda ízpárosítás! Még van pár száz méter az utamból - így gondolatban eljutok a karácsonyesti töltött káposztáig, amikor az éjféli miséről hazaérve, olykor agyonfázva, a meleg kemencéből elősorjázott a nagy cseréptál - a finom káposztával. Azóta is hiába próbálom, sohasem sikerül olyan ízesre és gyomorindító illatúra elkészíteni. Talán más a káposzta és másmilyen a hús? Vagy az idő szépíti meg azt a réges-régi vacsorát?
Az árusok sorát végignézve, ismét ismerős illat emlékeztet - ez a mézeskalács! A karácsonyi mézes! Ott sorakoznak a sátorban, fehér hímzett terítőre rakva: a fenyőforma, a szív, a csillag, a hold, a hóember, az angyalka. . . - fényesek, gyönyörűek, ennivalóak! Istenem, de régen volt, amikor karácsony előtti napokon a fiaimmal - merthogy lányunk nem volt -, nyújtottuk, formáztuk az ünnepi asztalra valót. Milyen izgalommal várták, hogy kisüljön a mézes, és terítéskor mindenki maga választotta ki a kedvencét, a tányérja elé, dísznek! A karácsonyfára is került a cukormázzal díszített formákból. Pár napig szalvétás dobozba tettük - micsoda illata volt az egész konyhának, szobának, ha a dobozt kinyitottuk!
Gondolatban kicsit elidőzök még a karácsonyfa másik ékességénél, a szaloncukornál. Mostanában nem érzem az illatát, pedig a ruhája nagyon szép, íze is kellemes. Valahogy mégsem idézi fel bennem annak a réginek az illatát, különleges zamatát - amit Nagyanyám és nagynénéim készítettek (ki tudja már, miből), és olyan, de olyan felejthetetlen illata volt, amilyet mostanában nem találok, hiába bontogatom várakozással a különböző színű ínyencségeket. . . Talán más lett a cukor. . , vagy a vaj?
A sétány végére érve el kell fordulnom, s szinte mellbevág a hideg levegővel egyszerre érkező, tömény fenyőillat. Ez végre ma is - igazi! Úgy szeretem, amikor karácsonytájt a közelünkbe költöznek a fenyőfák! S ehhez kapcsolódva már orromban érzem a gyertyaillatot és a csillagszóróét, és hallom a hangokat is: Zsóka mama, még egyet gyújts meg! A kisunokák tudnak úgy örülni még a karácsonynak, ahogy én már a régi emlékeknek és illatoknak.
Mit jelent nekem a karácsony? - kérdezték mostanában tőlem. A szeretet melegét most, és a felejthetetlen embereket, arcokat, illatokat régen, amelyek a gyermekkoromhoz kötnek.