60+ Médiaműhely: Emma első nyelvleckéje

Bár normális súllyal született, a kórházból való hazatérés után nagyon lassan hízott – édesanyja állandóan a grammokkal harcolt: szoptatás - mérés - alvás, szoptatás - mérés - alvás... és kesergés. Nem gyarapszik a baba! - mondta az orvos és a védőnő. Emmát ez nem izgatta – annál inkább a mozgás: nagyon hamar oldalt, majd hasra fordult, aztán következett a csúszkálás a padlón, majd a hintázás és a lendületből felemelkedés. Óvatos tapogatózás a játékszivacson és pár hét után fenékdomborítás és mászás. A kezdeti helyváltoztatás hason, majd hamarosan a négykézlábas mászás motivációja a fiúk játékainak és a számítógépes forgószéknek a megközelítése volt - de csak akkor, ha a Bátyók is ott vannak! Mostanában már a forgószék sem érdekli – kedvence a nappaliból az emeletre vezető 12 lépcsőfok… És elmarad a délutáni hosszú szunyókálás – Emma az etetések adta súlygyarapodást nagy igyekezettel ledolgozza –, már feláll a játékkosár mellett, sőt... kapaszkodva megáll a lépcső alján. Az orvosi konzultáció ismét lesújtó, de szerencsére a babának nincs baja – minden elképzelhető vizsgálat szerint egészséges. Az egészségügyi szaktekintélyek belenyugszanak: a baba „filigrán” csoportba sorolandó. Ettől kezdve a grammok és dekák már nem érdekesek. Megnyugszunk. A legközelebbi védőnői szemléig... Ahogy illik, Anyuka rózsaszínbe öltöztette, etette, itatta, tisztába tette – elvonultak a rendelőbe, annak rendje és módja szerint. Mosolyogva indultak – nincs köhögés, nátha, rendben a bőr… De nem úgy jöttek haza. Emma szundikált, de Édesanyja arca semmi jót nem tükrözött. Nagyon gondterhelt volt. Ahogy ránéztem, én is megrettentem. - Mi történt? Megint a súlyával van baj?? - Nem. Rosszabb. Megkésett a beszédfejlődése: már mondania kellene az Ö-Ö-Ö-t! Te jó ég!! Hogy erre nem gondoltunk! Igaz, ami igaz. Nekem is feltűnt, hogy a 12 lépcső mászása közben nagy igyekezettel mondja az í-í-í-ket. Ezt boldogan, csillogó szemmel – amint mindketten megpihenünk egy-egy fok után. Én ezeket a hangokat is tudom értelmezni – számomra minden í-jelent valamit. A legtöbbször azt: Így-így kell mászni! Így kell felhúzódzkodni – mivel az í-k a lépcsőfokok legyőzése után következnek. Esetenként azt is jelentheti - így, így Nagyi - amikor végre felértünk az emeletre, a Bátyók szobájába és a mama is felegyenesedhet a térdelésből. Én is elkeseredek – mit lehetne csinálni? Igaz, Emmát nem lesz nehéz rábírni az Ö-kre, mert szeret utánozni. Etetésnél boldogan vigyorogva mondja - á-á és hammm... Ez az utánzás jó jel - ebben bizakodva máris kicsit megvigasztalódunk. Az ebéd és a rövid alvás után ismét elkezdődik a játék: a mackók nyaggatása és a két szőnyegfutam után Emma észreveszi a nyitott ajtót – irány a lépcső... Mit tehetek, ráhangolódom az edzésre, s míg Édesanyja hallótávolságon kívül kisebbik Bátyóval játszik – próbálkozom: -Emmácska, mondd szépen. Ö-ö-ö! Nagy szemekkel néz rám, mászik a következő lépcsőre, de oldalról rám sandítva mondja: í-í! -Emmácska, nem í - ö-ö-ö! Megint egy lépcsőfok, pihenés – ujjszopás – indulás… -Babóca, mondd szépen... ö-ö-ö! De a kicsi rám sem hederít, mászik tovább. Én tovább ismételgetem, ö-ö-ö – de hasztalan. Végre felérünk. Emma szeme ragyog, kicsit piheg, fogja a kezem, és úgy mondja: be-be-be! Majd még nyomatékosabban, nagy kék szemével bűvölve: be-be-be-be! És hol marad az „ö”?? Felkapom, puszilgatom, dögönyözöm - együtt nevetünk. Jelentem: megtörtént Emma első – sikertelen - nyelvleckéje!