Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

60+ Médiaműhely: Egyházi pillanatkép Újbudán

Közel harminc gyülekezet és egyházközösség működik kerületünkben. Hoffmann Tamás polgármester úr kijelentette, hogy a kerület vezetése a továbbiakban is számít munkájukra, és a lehetőségekhez mérten támogatja őket a jövőben is. Évente egyszer, ünnepélyes keretek közt értékelik a közös munkát.

Ez volt az a „pont” ami engem arra ösztönzött, hogy a kerületünkben lévő történelmi egyházak mellett - őket jól ismerjük - bemutassam a kisebb, újabb gyülekezeteket, egyházközösségeket. Vannak köztük olyanok, amelyekről már hallottunk, és olyanok is, amelyekről nem.

Az új egyházügyi törvény értelmében nem mindegyik hivatalosan elismert egyház, de jelen vannak életünkben. Lehet, hogy szomszédunk, barátunk éppen ennek a közösségnek a tagja. Némelyek együttműködnek kerületünk vezetésével, mások nem.

A Krisztus Szeretete Egyház 1999-től van jelen kerületünkben. Gazdagréten és a TIT épületében tartanak gyógyító istentiszteleteket - rendszeresen Jim Sanders lelkipásztor vezetésével. A gyülekezet tagjainak meg kellett küzdeniük az előítéletekkel. Aki először jön hozzájuk, hiányolja a papi ruhát, a templomot. Sokan a „hanyatt esős szekta” címkét akasztották rájuk. Kíváncsiságom vitt el a szombati istentiszteletükre.

A nagy hó és hideg sem tartotta vissza azt a száz embert - ennyi jelenleg a hívők száma kerületünkben - aki szeretettel fogadott. Szinte egymás szavába vágva mondták el, hogy nem hagyták el a születésükkor kapott vallásukat azért, mert nem gyakorolták. Kerestek felnőttebb fejjel hozzájuk közelebb állót. Többen súlyos betegségből való gyógyulásuk történetét mesélték el. Természetesen megkérdeztem, hogy csak Isten segítette-e gyógyulásukat. A válasz legtöbb esetben nemleges volt. Említették, hogy a hit mennyire segített nekik a gyógyszeres terápia mellett. Szeretik a gyülekezet családias jellegét.

A fiatalabbakat a másfajta egyházi zene fogta meg először. Ők az utcai zenés evangelizációk során találkoztak először a Krisztus Szeretete Egyházzal. Nagyon örülnek, hogy Újbuda ennyire befogadó, helyet ad az istentiszteletnek és nem kell mindig Pesterzsébetre menniük.

A Krisztus Szeretete Egyház nem kért és nem kapott eddig állami támogatást. Adományokból tartja fenn magát és működteti kórházi-, segítő- és börtönszolgálatát.