Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 7. péntek, Tódor, Rómeó

60+ Médiaműhely: Csend, béke, hópihe...

Kényelmes, nem rohanós szombat reggeli ébredés. Furcsa fények, lesek kifelé. Álmodom még, vagy jól látom, havazik? Nem is akárhogy, óriás pelyhekben.
Gyorsan felkelek, ebből többet kell látni! Aztán csak állok az ablak előtt, és nem tudok betelni a látottakkal. Vastag fehér hótakaró, sehol egy lábnyom, és csak esik-esik rendületlenül. Rám ragad a kinti végtelen nyugalom, érzem, csodálatos nap vár ránk. Egész délelőtt változatlan a kép, úgy döntünk, ebből többet kell látni. Kellően felöltözve, elindulunk sétálni. Ennek a csodának részesének kell lenni. Visszünk fényképezőgépet, ebből meg kell menteni valamit. Leérünk az utcára. Üres, sehol senki. Csak a vastag hótakaró, a némaság. Talpunk alatt ropog a hó. Alig néhány lábnyom. Odébb egy madár sétájának nyoma. Már látni is, fent gubbaszt a többiekkel a havas fán. Elindulunk a tó felé. Tele a hófedte jég kacsákkal, szárcsákkal, sirályokkal. Lábnyomukkal még díszesebbé tették a havat. Az úton szembejön egy kis fekete kutya. Mintha fehér cipője lenne, ahogy tapossa a járatlan utat. Orrát időnként beletúrja az ismeretlen hideg csodába. De jó játék! A templom előtti „dombon” vidám gyerekek hada szülőkkel, nagyszülőkkel. Akad néhány megszeppent gyerek - nekik még nem volt részük ebben a csodában. Elindulunk felfelé a hegyen. Mintha csak mi lennénk a világon. Sehol ember, csak a nagy pelyhekben hulló hó. Szinte hallható a csend. A nagy fenyőket, mintha leöntötték volna cukormázzal, roskadoznak. Hósapkát kapott a piros tűzcsap. Vattapaplant a padok. Hóruhát a szobrok. Később halkan elsuhan egy-egy kocsi, szembejön néhány sétáló. Óvatosan mozog minden és mindenki, ezt a csendet nem szabad megtörni. Egyik ablakból idősebb néni nézeget kifelé. Szemét nem látjuk, csak a mosolyt az arcán. Nem nehéz kitalálni a gondolatait. Indulunk visszafelé. Egyre több emberrel találkozunk. Senki nem siet. Kényelmesen sétálnak, halkan beszélgetnek. Nézd a kerítést, a lámpát, a kint maradt karácsonyi díszeket - suttogják, nehogy elijesszék a varázslatot. Lejjebb már kimerészkedett több autó, óvatosan, csendben futnak tova. A gyerekkoromat idézi a látvány - akkor se volt több kocsi az utakon. Miért e párhuzam? Valószínűleg a hó teszi. Meg a béke, ami övezi. Mindenki mosolyog, senki nem morog, hogy nem lehet közlekedni. Lehet, hogy másokat is megérintett ez havas hétvége?