Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

125 éves a budapesti villamos

Budapesten 1887-ben indult meg a hév- és villamosközlekedés, a BKV és jogelődjei immár 125 éve közlekedtetik az egykori lóvasutat felváltó szerelvényeket.

Az első budapesti villamost a Siemens gyártotta, az első vonalon 1887. október 1-én indult el a közlekedés. Az évforduló alkalmából a főváros három hónapos rendezvénysorozattal készül - jelentette be Tarlós István főpolgármester. Ősszel több alkalommal nosztalgiavillamos közlekedik majd a Boráros tér és a Széll Kálmán tér, valamint Kamaraerdő és Újbuda között, a kelenföldi kocsiszínben idegenvezetést tartanak, novemberben pedig járműfelvonulás lesz a nagykörúti villamosvonalon.

A HÉV-vonalakon is lesznek nosztalgiaszerelvények, lesz éjszakai HÉV-túra és tárlatvezetés, illetve nyílt napot is tartanak a cinkotai kocsiszínben. 2013-ban megkezdődik az 1-es és 3-as villamosok vonalának rekonstrukciója és az 1-es villamos pályájának meghosszabbítása a Rákóczi hídon át egészen a Fehérvári útig.