November 11-e, 11 óra, 11 perc. A Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium udvara tele van 11.-es tanulókkal. Tizenegyeseket rúgnak a XI. kerület napja alkalmából.
Az idén került sor először erre a versenyre. Láthatóan nagyon élvezik a gyerekek. Komolyan veszik a feladatot, pedig süvít a szél, csípős hidegben rúgják a labdát. A hangulat ennek ellenére forró. Senkit nem zavar a szélsőséges időjárás. Figyelnek, drukkolnak, számolgatják a részeredményeket. Kicsit olyan ez, mint a jégpályák hangulata: hideg, mosolygás, mozgás, a hangszórókból zene szól. Mindenki jól érzi magát.
Ráadásul most tét is van! Vajon ki lesz az első? Ki fog helyezést elérni? Ki kapja majd a legnagyobb, legfinomabb jutalom-csokit? Minden résztvevőre azonos szabályok vonatkoztak. Fiúk és lányok egyforma feltételekkel álltak a labda mögé. Mégsem vittek el minden pálmát a fiúk! Bár az első két helyezett Nagy Márton és Heczel Sándor lett, az előkelő harmadik helyet egy nagyon csinos, törékeny lány: Ignits Dóra szerezte meg. A délelőtt fergeteges volt, jövőre már október végén meg fogják hirdetni a vetélkedőt.
Szeretnék jövőre kerületi szinten megrendezni a Bethlen Gábor tizenegyes rúgó bajnokságot, ahová a XI. kerület 11. évfolyamos legjobbjait várják a szervezők.