Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 24. szerda, Salamon

Hírek: Színes

Lehet békés a dackorszak  

A dackorszak nehézségeiről tartott előadást Vida Ágnes gyermekpszichológus a Gazdagréti Közösségi Házban október 6-án. A szakember szerint vannak olyan nevelési módszereket, amelyek segítségével megérthetőbbé válhat a dackorszak időszaka.

JELENTKEZZ TŰZOLTÓNAK!  

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltói és gépjárművezetői beosztásba.

Műegyetemista önkéntesek segédkeztek a kerület megszépítésében  

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a BME Önkéntes Napot, amelyen csaknem félezer hallgató festett kerítést, szedett szemetet, és végzett kerti munkát Újbudán. Három helyszínt tisztítottak meg a graffitiktől, kettőt a szeméttől, négy közintézményben kerítés-, egyben pedig folyosófestést vállaltak.

Újbudai tűzoltó sikerek  

Idén is megrendezte a Tűzmegelőzési Szakmai Verseny a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A versenyt a Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági osztálya nyerte.

Szent Mihály-napi búcsú  
 

Szent Mihály-napi búcsún köszöntötték az őszt az albertfalviak szeptember utolsó hétvégéjén. A több évtizedes múltra visszatekintő, a templom védőszentjéhez kapcsolódó eseményt évről évre az Albertfalvi Keresztény Társaskör szervezi.

Felragyogott a zöld csillag  

Rockzenészek, családtagok és rajongók emlékeztek a tragikusan fiatalon elhunyt Bencsik Sándorra (Samu) a Lecke utcában tavaly elhelyezett emléktáblánál szeptember 26-án. A Beatrice, a P.Mobil és a P.Box együttesek egykori gitárosa, kisebb megszakításokkal, Újbudán élt haláláig. Emléktáblája koszorúzásán Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is részt vett.

Elmélyülő kulturális kapcsolatok Finnországgal  

Megérkezett a Kelenhegyi úti rezidenciára Finnország új magyarországi nagykövete. A diplomata korábban Brazíliában szolgált, Budapestre érkezve Petri Tuomi-Nikulát váltotta. Markku Virri először lapunknak nyilatkozott megbízólevele átadása után.

Anyatej: leves, főétel, desszert  

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik a Szent Kristóf Szakrendelőben az Anyatejes Világnapot. Az eseményen a szoptatás fontosságáról lesz szó, ezen kívül számos hasznos tanácsot kaphatnak az érdeklődők.

Társadalmi lenyomat nyolcvannégy fényképen  
 

Különleges vállalásra adta a fejét a Bartók Béla úton működő Nemzeti Portrétár. A hagyományoktól eltérően ezúttal nem festményeket, hanem fotókat állítottak ki galériájukban, amelyek vitéz Csécsi Nagy Imre altábornagy hagyatékából kerültek elő.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Sok kérdésre adott választ Újbuda polgármestere  

A Szent Imre Gimnáziumban tartotta szokásos rendezvényét az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület 11. kerületi szervezete. Az eseményre meghívták Hoffmann Tamás polgármestert is, aki beszámolt a kerületben zajló legfontosabb beruházásokról, fejlesztésekről, közlekedési változásokról, az intézmények helyzetéről, valamint az önkormányzat előtt álló legfontosabb feladatokról.