Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 9. csütörtök, Gergely

Hírek

Tehetséggondozásért kapott díjat a ciszterci gimnázium tanára

Tehetséggondozásért kapott díjat a ciszterci gimnázium tanára

A MOL Tehetséggondozásért Díjat kilenc pedagógus és edző, köztük Szalay József a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium rajz és vizuális kultúra, művészettörténet és mozgókép-médiaismeret tanára kapta idén. A hazai olajtársaság azoknak a tanárok, edzők munkáját ismeri el, akik meglátják a fiatal tehetségekben, sportolókban, művészekben a lehetőséget és bátorítják első lépéseiket. A díj erkölcsi és anyagi elismeréssel is jár.

Tavaszi zsongás

Több nagysikerű rendezvény mutatkozott be az utóbbi napokban Kelenföldön és Lágymányoson Ludányi Attila önkormányzati képviselő, közösségfejlesztő szervezésében. Az események valamennyi korosztályt érintik és ingyenesen látogathatóak

Vasbeton köpenyt kap a Déli alagútja

Tart a Déli pályaudvarra vezető alagút bejárata melletti-feletti támfal és rézsű ideiglenes helyreállítása. A munkálatok során jelenleg vasbeton köpenréteget helyzenek el a rézsűn.

Péntektől jár az 1-es villamos Újbudára

Péntektől jár az 1-es villamos Újbudára

Bár hivatalos információ nincs róla, de az index szerint péntektől jár az 1-es villamos Újbudán. A BKK Futár alkalmazás menetrendjében az áll, hogy az első járat délben indul.

Népszerű volt a női esélyegyenlőségről szóló rendezvény

Népszerű volt a női esélyegyenlőségről szóló rendezvény

Újbuda elsőként kezdeményezett az önkormányzatok közül olyan szemléletformáló programot, amely családanyákat, gyermeküket egyedül nevelő nőket, valamint a helyzetükön változtatni akaró hölgyeket támogatja. A Női Bizalmi Kör és az önkormányzat rendezvénysorozata figyelmet szentel a kölcsönös bizalom kiépítésére.

Ünnepi megemlékezés a Fonóban

Ünnepi megemlékezés a Fonóban

Újbuda Önkormányzata és a Fonó Budai Zeneház közös megemlékezést tartott március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.

Petőfi és a katonáskodás

Petőfi és a katonáskodás

A Petőfi Laktanyában is megemlékeztek 1848-49-es szabadságharc eseményeiről; volt koszorúzás, kitüntetés, a Honvéd Együttes pedig Petőfi katonai pályafutását elevenítette fel.

Szemészeti és cukorbetegség-szűrés indul áprilisban

Szemészeti és cukorbetegség-szűrés indul áprilisban

Országos reprezentatív szemészeti és cukorbetegség-szűrés indul április elején, melynek keretében mintegy 3600 ötvenévesnél idősebb embert vizsgál meg ingyenesen a Semmelweis Egyetem szemészeti klinikájának kutatócsoportja. A vizsgálotok 20-30 percig tartanak, a szűrés kettő és fél hónap múlva zárul.

Újbudaiak is kaptak Kossuth- és Széchenyi-díjat

foto:MTI

Több újbudai kötődésű állami kitüntetettje van a kerületnek, akik a nemzeti ünnep alkalmából vehették át elismerésüket. A díjazottak között van Kossuth-díjas és Széchenyi-díjas is.

Újbudai elismerések a ’48-as események évfordulóján

Újbudai elismerések a ’48-as események évfordulóján

A Bocskai István Általános Iskolában tartotta az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepséget Újbuda Önkormányzata. Az eseményen átadták a kerületi elismeréseket, a Pro Communitate Újbuda és a Pro Urbe Újbuda kitüntetéseket, valamint az Újbuda kiváló sportolója és az Újbuda kiváló edzője elismerő címeket.

Oldalak