Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Hajdu László rocklegendákkal nyitotta kampányát

Újbudán egyetlen független indulóként Hajdu László is megkezdte kampányát az országgyűlési választásokon elnyerhető képviselői mandátumért. A politikus Németh "Nyiba" László zenész segítségével már a második sikeres zenei kiállítást szervezi Gazdagréten.

Egy kampányra felkészülni mindig nehéz, különösen, ha az ember párt nélkül, függetlenként próbálja megmérettetni magát - nyilatkozott Hajdu László.

 

Elsősorban azokat az eredményeket szeretném a választók elé tárni, amelyeket az elmúlt három évben önkormányzati képviselőként elértem a körzetemben.

 

A legtöbben arról ismernek, hogy a környezetvédelmi fejlesztésekért, a zöldebb Újbudáért igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni - tette hozzá Hajdu.

 

A független képviselő azt is elmondta, Németh "Nyiba" Sándor zeneszerzővel először az Illés együttes kiállítását szervezték együtt, a nagy sikerre való tekintettel most újra összefogtak, és emléket állítottak a hazai rockzene legnagyobb alakjainak.