Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Torgyán szerint a termelésben van a kiút

A frissen alakult Torgyán-Kisgazda Koalíció a Gazdagréti Közösségi Házban mutatta be jelöltjeit. A politikai életbe visszatérő Torgyán József beszédében arra figyelmeztetett, a munkanélküliségtől és gazdasági hiánytól sújtott országot leginkább a hazai ipar és mezőgazdaság felélesztése menthetné meg.

A párt elnöke arról is beszélt, valóban szükség van az egymillió munkahely megteremtésére, arra azonban kevesen emlékeznek, hogy a rendszerváltás után ezek a munkahelyek az agráriumból tűntek el. Ez az egymillió ember ma nem értéket termel, hanem segélyezetté vált - tette hozzá. Torgyán József azt mondta, egy év alatt 200 ezer munkahelyet lehetne teremteni az iparban, alkotmánymódosítással pedig meg kell tiltani, hogy a magyar katonákat külföldi szolgálatra küldjék, ehelyett inkább itthon vigyázzanak a rendre. A párt elképzelései szerint az egészségügy hatékonysága érdekében megszűntetné az orvosok adminisztrációs kötelezettségeit, és visszaállamosítaná az energia szektort. Szavai szerint, ha kell, szembe megyünk a világgal, de meg kell védeni a magyar érdekeket és a magyar földet. Busi Kálmán, a Koalíció 17. választókerületének jelöltje arról tájékoztatott, az új kisgazda formáció azért alakult, hogy a levert állapotban lévő Független Kisgazda Párt helyett ők aktivizálják és szólítsák meg a családi gazdaságokban dolgozó, vagy éppen munkanélküli kisgazdákat. A jelölt kitért arra, már most vannak olyan programjaik, melyek szerint ha összeáll 5-6 család a mezőgazdasági termelésre, kedvező banki hitelek és keleti piaci kapcsolataik segítségével sikeres vállalkozásba foghatnának. A baj csak az, hogy Magyarországon nincs mit eladni, hiszen az ország ipari, mezőgazdasági termelése régen megszűnt. Ezen szeretnénk változtatni - jelentette ki Busi Kálmán. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)