Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar
Újbuda :

Információs telefonszám a fogyatékkal élőknek

Újbuda Önkormányzata a +36 1 372 4566-os telefonszámon várja a jelenlegi veszélyhelyzetben segítségre szoruló fogyatékkal élő kerületiek vagy családtagjaik, rokonaik, ismerőseik, szomszédjaik jelentkezését. A telefonszám elérhető reggel 8 és 18 óra között.

Újbuda :

Ideiglenes kerékpársávok Újbudán

A Bartók Béla út után a Tétényi úton is ideiglenes kerékpársávot alakít ki a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút.

Újbuda :

Márton láda a Bocskai úton

A Bocskai út 10. szám alatt található Márton láda, az újbudai evangélikusok adok-kapok ételládája. A dobozba élelmiszeradományt várnak a gyülekezet munkatársai.

Újbuda :

Néha egy jó beszélgetés is segít

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó lelki problémák megoldásához is segítséget nyújt Újbuda Önkormányzata. Az Újbudai Humán Szolgáltató Központ mnukatársaiu hétköznapokon beszélgetéssel, pszichológiai és egyéb krízis-tanácsadással állnak a lakosság rendelkezésére telefonon a következő telefonoszámokon, +36 1 688 6990 illetve +36 30 461 4627, vagy írásban a hszk@hszk.ujbuda.hu címen.

Újbuda :

Vigyázzanak a csalókkal!

Újbuda elsők között szervezte meg idős lakóinak otthoni ellátását, a veszélyhelyzet azonban a csalók érdeklődését is felkeltette. Akik részt vesznek a kerületi segítségnyújtásban, hivatalos, az önkormányzat által kiadott, pecséttel ellátott fényképes igazolvánnyal azonosítják magukat.

Újbuda :

Ha egyedül vagy, mi veled vagyunk

Újbuda mindenkinek segít, aki a kijárási korlátozások alatt nem tud kihez fordulni. Legyen szó alapvető élelmiszerek vagy gyógyszerek beszerzéséről, otthoni ápolásról, a segítség csak egy telefonhívásra van - Újbudai Információs Vonal: ☎️ +36 1 3724566 ☎️

Újbuda :

Bezártak a játszóterek, leállt a sportélet

A Magyarországon is terjedő koronavírus-járványban a kerületi sportlétesítmények szintén a fertőzések gócpontjai lehetnek. Ezért március 16-ától az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. kezelésében lévő intézmények határozatlan ideig zárva tartanak.

Újbuda :

Május 31-ig érvényes a parkolási engedély

A tervezettnél tovább, május 31-ig érvényesek a parkolási engedélyek a kerületben. Újbuda Önkormányzata ezzel is segíti a lakosságot a koronavírus-járvány idején. 

Újbuda :

Segítsük az időseket - vásároljunk helyettük!

A koronavírus-járvány elsősorban az idősek egészségét és életét fenyegeti. Arra kérjük Újbuda fiataljait, hogy segítsenek - különösen a 70 évnél idősebbeknek azzal, hogy bevásárolnak helyettük, kiváltják receptjeiket vagy befizetik csekkjeiket a postán! (A vásárolt termékek átadásakor pedig tartsunk biztonságos távolságot! Ne hagyjuk magukra a legkiszolgáltatottabbakat! #vigyazzunkegymasra

Újbuda :

Időpontra érkezőket fogadnak a kormányablakok és okmányirodák

Szerdától csak időponttal rendelkező ügyfeleket fogadnak a kormányablakok, okmányirodák és más kormányhivatali ügyfélszolgálatok, a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálatok ügyfélfogadása pedig határozatlan ideig szünetel a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért.

Újbuda :

Ügyintézés járvány idején

A fővárosi operatív törzs arra kéri a budapestieket, hogy aki teheti, maradjon otthon, ügyeit intézze elektronikusan.

Újbuda :

Ezek a korlátozások élnek keddtől

Délután három órától gyakorlatilag minden nap megáll az élet Budapesten. Minden bezár, kivéve az élelmiszeboltok, a patikák, gyógyászati segédeszközboltok, drogériák, benzinkutak és dohányboltok. Összegeztük a koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő legfrissebb korlátozásokról szóló kormányrendeletet. 

Újbuda :

100 éve vette át diplomáját a Műegyetemen az első magyar mérnöknő

Névadó ünnepséggel emlékezett meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Pécsi Eszterről, az első magyar mérnöknőről, aki 100 éve, 1920. március 8-án szerzett diplomát a Műegyetemen. Az intézmény róla nevezte el központi épületének 1. emeleti 95-ös termét.

Újbuda :

Lakossági fórum Kelenvölgyben

Bába Szilvia önkormányzati képviselő kezdeményezésére lakossági fórumot tartottak február 27-én a Kelenvölgyi Közösségi Házban. A fórum témája a helyi közlekedési problémákhoz, valamint az építkezések változtatási tilalmához kapcsolódott.

Újbuda :

Készül Újbuda kerékpárforgalmi hálózati terve - Kérdőív

A XI. kerületi kerékpárutak további fejlesztése érdekében megindult Újbuda kerékpárforgalmi hálózati tervének készítése. Célja, hogy a kerület rövid- és hosszabbtávú kerékpáros, illetve közúti projektjei átfogó közlekedési hálózati elképzelésbe illeszkedjenek. Ehhez a vizsgálat első szakaszában internetes kérdőívvel mérik fel a lakosság utazási szokásait és kerékpározási hajlandóságát.

Oldalak