Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Július 1-től nyit a Kelenföldi Könyvtár  

Három ütemben, július 1-től várja ismét az olvasókat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Az újbudai könyvtárak közül a Kelenföldi fiók nyílik meg először.

Megújult Függetlenségi park  
 

Teljesen újjáépült és a XXI. század igényeinek megfelelően alakult át Újbudán a Függetlenségi park. A „Budapest 2019 – Európa sportfővárosa” program részeként hét fővárosi, köztük három újbudai park újul meg. A XI. kerületben elsőként a Függetlenségi park felújítása fejeződött be.

Hírességek a Bartókon – Csonka János, a magyar autó atyja  

„Nem húz… csak füstöl mótora? Küldje el hengerét, főtengelyét, dugattyúját Csonka János gépgyárába az ország egyetlen üzemébe, mely kizárólag ezeknek a javításával foglalkozik” – ez a hirdetés A Kerék című szakmai lapban jelent meg 1930-ban – így, hogy „mótora” –, és Csonka János családi műhelyét reklámozta, amelyet a híres feltaláló öt évvel korábban, közvetlenül nyugdíjba vonulása után hozott létre az akkori Horthy Miklós út – a mai Bartók Béla út – 31. alatt.

Újabb fejlesztések a Sas-hegy környékén  

Újbuda klímastratégiája a véleményezés periódusában van, augusztus 31-éig bárki elolvashatja a kerület honlapján a tervezetet, és reagálhat is rá. A kerület zöld koncepciójával kapcsolatban Kreitler-Sas Mátét, az LMP XI. kerületi önkormányzati képviselőjét kérdeztük az eredményekről és a tervekről.

Új táblák jelzik a kerékpársávokat  

Májusban több új biciklisávot kijelölt városszerte a Budapesti Közlekedési Központ azzal a céllal, hogy könnyebb legyen a fővárosban a kerékpáros közlekedés. Az intézkedések Újbudát is érintették, júniustól táblák hirdetik ezeket az utakat.

Újabb számítógépek a TATA-tól  
 

Húsz számítógépet ajánlott fel a 11. kerületben működő Tata Consultancy Services Újbuda Önkormányzatának. Az adományt a koronavírus-járvány miatt bevezetett távoktatás nehézségeinek megoldására ajánlotta fel a cég. Az eszközöket a kerület hátrányos helyzetű, digitális eszközökkel nem rendelkező családjai, valamint az Újbudai Montágh Imre Általános Iskola alapítványa, a Fogyatékos

Kisiskolásokért Alapítvány kapja meg.

Fejlesztések a Sas-hegyen  

Természetvédelmi kezelések mellett, lakossági igények figyelembevételével kezdett fejlesztésbe a Sas-hegy lábánál a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

Elindult az Újbuda mobilalkalmazás  

Újbuda Önkormányzata a Újbuda SMART11 Üzemeltető és Fejlesztő Nonprofit Kft. közreműködésével elindította mobiltelefonos alkalmazását. A több funkciósra tervezett applikációnak - a vészhelyzet miatt - jelenleg egy alapverziója érhető el, alkalmas fontosabb hírek nyomon követésére, hívás kezdeményezésére, szöveges üzenet és segítségkérés küldésére. A jövőben lehetőség lesz az alkalmazáson keresztül közterületi hibabejelentésre, hivatali kommunikációra és programok népszerűsítésére is.

Terepasztalok a Kelenföldi állomásépületben  

Megkezdődhet a kelenföldi állomásépület felújításának előkészítése; a Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, családbarát kiállítóhely és új közösségi tér lehet a százharminc éves vasúti épületből.

Kerékpársáv készül a Villányi úton  

A Villányi úton 1,7 kilométer hosszú, a Bartók Béla úti biciklisávokhoz közvetlenül csatlakozó kerékpársávot hoz létre a Budapesti Közlekedési Központ. Az átalakítással az autós forgalmi sávok száma nem csökken.

Elindult a VakVarjú #szeretetszolgálat  

A VakVarjú kezdeményezésével elindult a #szeretetszolgálat jótékonysági akció. Az étteremcsalád áprilisban digitális eszközöket vásárolt időseknek és iskolásoknak.

Autós istentisztelet volt Őmezőn  

MTI/Mónis Márton

Autós istentisztelet volt egy őrmezői parkolóban a koronavírus-járvány idején, május 3-án. Illés Dávid, a Budai Református Gyülekezet lelkésze egy őrmezői P+R parkolóban beszélt az autójukban ülő híveknek.

Merjenek segítséget kérni!  

Ahogy eddig is, bárki fordulhat az Újbudai Humán Szolgáltató Központhoz, akinek szociális, párkapcsolati, gyermeknevelési, mentálhigiénés gondja van, vagy konfliktusban áll egy másik személlyel, intézménnyel. A jelenlegi kijárási korlátozás azonban új problémákat is felvethet. Kinek és hogyan segíthet a központ – erről kérdeztük Juhászné Csuka Csillát, az intézmény vezetőjét.

Állják a sarat a szociális intézmények  

Az Újbudai Humán Szolgáltató Központban és az Újbudai Idősek Házában járt április 15-én László Imre polgármester és Bakai-Nagy Zita alpolgármester, hogy felmérje e kiemelten fontos intézmények helyzetét a koronavírus-járvány ideje alatt.

Kríziscsomag - A kerület rendkívüli juttatással is segít  

A járványügyi veszélyhelyzetben máris nagyon sokan maradtak állás, állandó jövedelem nélkül az újbudai lakosok közül is, és táboruk várhatóan csak növekedni fog a közeljövőben. Számukra új támogatási formákat dolgozott ki a kerület vezetése – a korábban meglévők megtartása mellett.

Maradj otthon - Mozogj otthon!  

A koronavírus terjedése által okozott rendkívüli állapot, az otthonmaradás, az otthoni tanulás és a digitális oktatási rend teljesen új helyzetet teremtett és nagy kihívások elé állította a testnevelőket, a szülőket és a gyerekeket. Erre reagált új kampányával a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ).

Oldalak