Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Testvérvárosi elismerés  

Újbuda vajdasági testvérvárosában, Adán kapott köszönőlevelet a polgármestertől Sass Szilárd XI. kerületi önkormányzati képviselő. Az ő kezdeményezésére alapította 2012-ben Újbuda Önkormányzata „A magyar nyelvért” Szarvas Gábor Emlékdíjat, melyet öt magyarlakta testvértelepülésen adnak át minden évben egy-egy tehetséges végzős általános iskolásnak.

A libanoni pátriárka Gazdagréten  

Augusztus 21-én este, a gazdagréti Szent Angyalok templom kertjében Hoffmann Tamás polgármester és Szederkényi Károly esperes fogadta Béchara Boutros Raï bíborost. Antióchia és egész Kelet maronita pátriárkája Erdő Péter bíboros és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes meghívására látogatott hazánkba.

Séták a kerület természeti és kulturális értékeiről  

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) – Újbuda Önkormányzata együttműködésével – programsorozatot indít a kerület természeti és kulturális értékeinek megismertetésére. A sorozat a 2014-es, a 2015/16-os és a 2017/18-as évi, nagy érdeklődést kiváltó rendezvények bővített és felfrissített ismétlése.

Király Nóra, Újbuda alpolgármestere állami kitüntetésben részesült  

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott augusztus 20-a alkalmából Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a FICSAK alapítója a családbarát munkahelyek létrehozása, valamint az egészséges életmódra nevelés érdekében végzett elkötelezett szakmai és közéleti tevékenysége elismeréseként.

Ajándékok a sporttáborok lakóinak  
 

Több héten át tartott az önkormányzat és a StarSport Akadémia közös tábora a Nyéki Imre Uszodában.

A gyerekeknek sportoláshoz és strandoláshoz hasznos ajándékokat kaptak.

Tűzgrafikus kapta Újbuda különdíját  
 

Félszáz kézműves foglalkozás 219 képviselője küldte el legszebb alkotását a Magyar Kézművességért Alapítvány nyári pályázatára. Munkáikból a Duna Palotában rendeztek kiállítást, a díjazottak között újbudai művész is van.

Köszönet Újbuda rendőreinek  
 

Összesen 131 rendőrt, a kapitányságon dolgozó kormánytisztviselőt, közalkalmazottat jutalmazott Király Nóra alpolgármester, valamint Jáger István rendőrkapitány augusztus 2-án.

85 éves tűzoltót köszöntöttek  
 

Megszólalt egy tűzoltóautó szirénája július 24-én a Badacsonyi utcában, de ezúttal nem káresethez vonultak a katasztrófavédelem munkatársai. Busa László nyugalmazott tűzoltó ezredest köszöntötték születésnapján a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai.

Igényelhető a Gazdagréti Közösségi Ház Klubkártya  
 

Kedvezményre jogosító klubkártyát kínál a Gazdagréti Közösségi Ház (GKH). A kártya a KözPont Újbudai, Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. tulajdona, elfogadóhelye a GKH, amelynek programjairól a kiváltó hírlevélben kap értesítést. A kártya a GKH által szervezett saját rendezvényekre, saját szervezésű tanfolyamokra nyújt 5-20 százalékos kedvezményt.

Változások a kerületi parkolásban - Tájékoztató  

Újbuda képviselő-testületének májusi ülésén hozott döntése alapján 2018. július. 21. napján - a vonatkozó fővárosi rendeletet követően - lép hatályba a kerület új parkolási rendelete, mely szerint az eddigi 3. díjtételű övezetet (350 Ft/óra) a 2. díjtételű övezetbe (440 Ft/óra) sorolják át, valamint az összes többi övezet a 4. díjtételű (265 Ft/óra) övezet része lesz. Tehát a XI. kerület jelenlegi díjfizető várakozási zónák csak (2) és (4) díjtételű övezetek lesznek.

Haris Ottóra emlékezünk  

Albertfalván, az Etele Helytörténeti Gyűjteményben megtekinthetők azok az autómodellek, amelyeket a nemrég elhunyt Haris Ottó, a hazai autó- és motorgyártás elismert kutatója, testvérével együtt készített. A fivérek a magyar közlekedés múltjának dokumentálására és valósághű bemutatására törekedtek. Az Újbudán hatvankét évig élt mérnök február 13-án, 83 éves korában hunyt el.

ÉMI: marad a változtatási tilalom  

További vizsgálatokat látnak szükségesnek a Polgármesteri Hivatal szakemberei, így ezek befejezéséig érvényben marad a volt ÉMI-telket is magában foglaló tömbre vonatkozó változtatási tilalom. Az újbudai képviselő-testület később vitatja meg az új építési szabályzatot, amely a környéken élők érdekeit tartja szem előtt.

ÉMI: marad a változtatási tilalom  

További vizsgálatokat látnak szükségesnek a Polgármesteri Hivatal szakemberei, így ezek befejezéséig érvényben marad a volt ÉMI-telket is magában foglaló tömbre vonatkozó változtatási tilalom. Az újbudai képviselő-testület később vitatja meg az új építési szabályzatot, amely a környéken élők érdekeit tartja szem előtt.

Bátrak Ligája Kamaraerdőn  

Bátrak Ligája néven rendezett gyerekeknek egész napos vetélkedőt a Honvédelmi Sportszövetség a Kamaraerdei Ifjúsági Táborban. A játékos és sportos esemény közel háromszáz kerületi diák részvételével zajlott.

Újbudai sportsikerek Prágában  

A Gazdagrét-Törökugrató utcai Általános Iskola focicsapata Prága 5. kerületében játszott. Az iskola diákjai első helyezést értek el a 11 évesek között.

Táborozók látogattak a tűzoltóságra  

Újbudára látogattak a Pázmándi Önkéntes Tűzoltó Egyesület nyári táborozói, ahol a gyerekek bepillanthatnak a XI. kerületi tűzoltóparancsnokság mindennapjaiba.

Elismerést kapott a képviselő  

Köszönőlevelet adományozott Sass Szilárd önkormányzati képviselőnek A Magyar Nyelvért Emlékdíj adai meghonosításáért Újbuda délvidéki testvérvárosának polgármestere. Bilicki Zoltán július 3-án, Ada Község Napján adta át az elismerést.

Szeptemberben érkezik az új finn nagykövet  
 

Elköszönt hivatalától, kollégáitól és barátaitól Petri Tuomi-Nikula Finnország magyarországi nagykövete, aki a nyarat már otthonában és nyaralójában tölti, Helsinkitől nem messze, feleségével. Utódjának szeptemberben adja át a „stafétabotot”.

Szentivánéjt ünnepeltek Gazdagréten  

Sok kiváló fellépő és a megszokott, jó hangulat várta a gazdagrétieket a közösségi ház előtt június 22-én, hogy együtt ünnepeljék az év legrövidebb éjszakáját.

Ismét megrendezték az orvosok teniszbajnokságát  

Idén 34. alkalommal rendezték meg az orvosok teniszbajnokságát a kerületben. A háromnapos sporteseményen az ország legjobb, orvosi diplomával is rendelkező teniszezői mérkőztek egymással. A tornát Molnár László alpolgármester nyitotta meg a Feneketlen-tónál lévő Park Teniszklubban június 22-én.

Városismereti séta Szentimrevárosban  

A századforduló új városrésze ezer szállal kötődik a sporthoz, ezért tartották itt a BEAC-120 emlékév keretében június 22-én a városismereti sétát. A résztvevők az egyetemi sport és a BEAC kultikus helyszíneit járták körbe, és egészen új megközelítésből ismerhették meg a 11. kerület épített örökségét.

Belgrádi találkozó, fiatal gondolkodók  

Öt országból érkeztek diákok és önkormányzati szakértők Belgrádba a NewGenerationSkills (NGS) nemzetközi projekt keretében meghirdetett Youth Camp nevű eseményre júniusban. A szerb fővárosban a résztvevők közösen gondolkodtak az innováció lehetőségeiről.

Kitartásból jeles – Harc a Trifectáért!  

A XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság munkatársa indult az idei Spartan Super versenyen. Horváth Csaba János bejutott a három részes erőnléti verseny őszi fordulójába is.

Kedvencek a pályán  

Fotó: Allee Bevásárlóközpont

Harmadik alkalommal rendezték meg az Allee Ebathlont, ahol a gazdik kutyáikkal mutatták meg, mire képesek együtt. A legjobbak értékes nyereményeket vihettek haza, a többi versenyző kedvencével izgalmas játékban vehetett részt.

Oldalak