Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Haladva a korral...  

Május 31-én, szerdán ünnepélyes keretek között két multimédiás eszközökkel felszerelt termet adtak át a Petőfi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolában.

"Mert a világ siet, s most kerül dűlőre..."

2006-ban a kerületben számos intézmény ünnepli 20, 30, 35-dik évfordulóját, amely Bács Márton szerint nem kis részben köszönhető az önkormányzat megfelelő működésének.

Összerúgták a port az egyenruhások

Az Újbuda Kupát 28-án, vasárnap rendezték meg először, miután az ORFK hasonló projektjének sikerén felbuzdulva a BRFK is megszervezte saját focikupáját.

Egy nap a gyerekekért - 100 éves a Gyereknap  

"A gyermek legyen a modern társadalom szentje, mert az is. Az akaratunk, az életünk, a jobbulásunk, a jövőnk. Élni és örülni jobban tudnak, mint mink." Így írt Ady Endre éppen 100 évvel ezelőtt az első gyereknap kapcsán.

Egyediként, de mégsem egyedül...

Nem mindennapi dologgal büszkélkedhet a 11-dik kerület. Itt található ugyanis az ország egyetlen olyan egyesülete, amely a vakok és a siketek mellett, a siket-vakokat is segíti.

Ahol a villamos is aluszik. . .  

Befejeződött a Kelenföld Kocsiszín korszerűsítése, melyet még a külső Bartók Béla út felújítása során kezdtek el.

Bikaviadal Szent Péterrel  

Aki részt vett a Bika dombi majálison, már tudja! Aki nem, az bánja meg sürgősen, hogy kihagyta és készüljön a következő programra (Szentivánéji buli június 24-26), hogy megtudja miért érdemes az Újbuda Tv által szervezett önkormányzati rendezvényre kilátogatni.

Újbuda zöldszáma  

Az ingyenesen hívható 06-80-Újbuda (06-80-852-832) telefonszámmal létrehoztuk a XI. lakosok és az önkormányzat közvetlen kapcsolatát.

Postát adtak át az Eleven Centerben  

A Magyar Posta Vállalat hivatalos elnevezése 2006. január 2-ától: Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidítve: Magyar Posta Zrt.).

Megkezdődött a metróépítés  

Május 4-e óta közműcsere zajlik a Karinthy Frigyes úton. A munkálatokra a 4-es metró megépítéséhez van szükség, mivel a Móricz Zsigmond körtéri állomás kialakításának előfeltétele a közművek áthelyezése.

Választás után...  

Deák András az Újbuda Tv-nek elmondta, úgy gondolja, annak ellenére, hogy a végső győzelem nem az övék a Fidesz-KDNP eredményesebben szerepelt, mint a 2002-es választásokon.

Az ovisok köszöntötték a nagymamákat  

Már harmadik éve tartanak Anyák napi ünnepséget a Gazdagréti Közösségi Házban a nyugdíjasoknak. Ezúttal a Szivárvány Óvoda "Aranykapus" óvodásai készültek műsorral a kerület időseinek.

Oldalak