Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Ünnepelt a Budapesti Erőmű ZRt.

Egy nagyszabású rendezvénnyel ünnepelték meg a Budapesti Erőmű ZRt. dolgozói a társaság fennállásának századik évfordulóját és a korszerűsítési projekt lezárását.

3 mázsa halból halászlé Újbudán  

Minden eddiginél nagyobb lesz a gazdagréti halászléfőző verseny. A hagyományos gazdagréti halászléfőző versenyre most szombaton kerül sor. A szervezők egy csapata - a hagyományokhoz híven - a gazdagréti nyugdíjasház lakóit vendégeli meg halászlével.

"Visszatekintés" a közelmúltba

Szeptember 13-án, szerdán "Visszatekintés" címmel képzőművészeti kiállítás nyílt a FIDESZ - KDNP iroda Budai Klub Galériájában.

Dr. Kupper András 11 pontja  

Dr. Kupper András a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje szeptember 12-én, kedden tartott sajtótájékoztatót a párt kerületi székházában. A fórumon többek között ismertette 11 pontból álló programját is.

Juhos Katalin újra indul  

Dr. Juhos Katalin polgármesterjelölt sajtótájékoztatót tartott, amelyben tisztázta az utóbbi időben vele kapcsolatban felmerült kérdéseket.

Őrmezei Napok  

Idén hatodszorra rendezték meg az Őrmezei Napokat.

MDF a Bikás Parkban  

Szombaton tartotta helyi kampányindító ünnepségét az MDF. Somogyi István, polgármester-jelölt, és a képviselőjelöltek zenés programokkal és köszöntővel toboroztak támogatókat.

Molnár Gyula lakossági fórumra invitál  

Az Őrmezei Napok keretében tartott sajtótájékoztatót Molnár Gyula. A polgármester-jelölt egyúttal mindenkit szeretettel meghívott szeptember 15-én délután 15 órakor tartandó teázásra és uzsonnára.

MSZP sajtótájékoztató

A közraktárnál tartott sajtótájékoztatót Molnár Gyula polgármester-jelölt. Arra kérte jelölttársait, hogy mivel a választási jelölések időszaka lezárult, hagyják abba a negatív kampányt és foglalkozzanak a kerület problémáival.

Ne legyen trauma a közlekedés

Vasárnap délelőtti sajtótájékoztatója során Somogyi István MDF-es polgármesterjelölt a kerület közlekedésével kapcsolatos céljait osztotta meg az érdeklődőkkel.

In memoriam 2001. szeptember 11.  

Az Újbuda Tűzőrség szolgálatparancsnoka megható írásával emlékezett a műegyetemi tűznél hősi halált bajtársaira.

Újbuda a Közlekedési Múzeumban

Interaktív sebességjelző, internetes dugófigyelő, és egy ma is modernnek számító 40 éves budapesti hídterv is látható a Közlekedési Múzeum új kiállításán, ahol egy városrész - Újbuda - mutatja be, hogy milyen közlekedési rendszert kíván kialakítani.

Placid atya mesélt a Fidesz irodában

A kerületi Fidesz iroda soros vendége Placid atya volt, aki hosszú és tartalmas életén keresztül mutatta be a tiszta erkölcs rendíthetetlenségét.

Idén is reformebéd az iskolákban

Magyarországon elsőként vezette be a reformétkeztetést az iskoláiban Újbuda Önkormányzata még 2006 január elsején. Ez természetesen folytatódik az idei tanévben is.

Tóparti Újbuda Party 2006

A hétvégén tartották mag az Újbuda TV által szervezésében a hagyományos Tóparty Újbuda Party-t. A sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a szervezők népszerű fellépőket tudtak a rendezvényre meghívni. Többek között a Crystál is mutatta be elsőnek az új nagylemezét.

Növényeket a városba

A környékiek kezdményzését a Fidesz-KNDP képviselőjelöltjei, Jankó István és Gyorgyevics Miklós karolták fel.

Közlemény: A Fidesz nem díjazza Molnár Gyulát

A Fidesz XI. kerületi szervezete kezdeményezte Juhos Katalin és Riedel René kizárását a pártból, ugyanis a két politikus egy másik párt képviseletében szeretné jelöltetni magát az önkormányzati választásokon.

Oldalak